V. TANULMÁNY.

“AZ A TITOK, MELY ELREJTETETT ELEJÉTŐL ÉS MINDEN IDŐKTŐL FOGVA, MOST PEDIG MEGJELENTETETT AZ Ő SZENTJEINEK.”—Kol. 1: 26

Széműzetés a paradicsomból

    Visszatekintve arra az időre, melyben az első szüleink által az élet és vele együtt a paradicsomi boldogság elveszett, ott látjuk őket a bűn igazságos büntetése alatt megterhelve szomorusággal, reménysugár nélkül, kivéve azt a homályos jelentést, melyet abból meríthettek, hogy az asszonynak magva meg fogja törni a kígyó fejét.

Ábrahám és Izsák

    Mintegy kétezer évvel ezután Isten meghívta Ábrahámot, és megígérte neki, hogy az ő magva megfogja áldani a földnek minden nemzetségét. Ez úgy tűnt fel, mintha Isten régebbi szándékát akkor akarná beteljesíteni. De az idő múlt, az ígért Kannaán földje még nem volt birtokukban; (81) még nem volt magzatjuk, Ábrahám és Sára pedig már megöregedtek. Így tehát Ábrahám azt gondolta, hogy neki segíteni kell valamit, hogy Isten ígérete beteljesedjék; és így nemzé Ismáelt. 

   Segítsége azonban szükségtelen volt, mert a kellő időben megszületett a remélt, ígért gyermek, Izsák. Akkor úgy látszott, mintha a népek ígért uralkodója és megáldója megjött volna. De még sem; évek múltak el és úgy látszott, hogy Isten ígérete nem igen fog beteljesedni, mert Izsák és örököse, Jákób, is meghaltak.

     De egy néhány hite erős maradt az ígéret beteljesedésében, mert Isten által erősítve voltak ama szövetség felől, “melyet szerze Ábrahámmal; és esküvéssel, melyet szóla Izsáknak”—és “melyet megerősített Jákobnak örök végzéssel, Izráelnek örökkévaló szövetséggel.”—1. Krón. 16:16, 17.

Rabszolgaság

    De ez a reménység is majdnem szétoszlott, és az ígéret is majdnem elfelejtetett, mikor az Egyiptombeliek hatalmat nyertek rajtuk és úgy bántak velük, mint rabszolgákkal hosszú ideig.

Mózes

    A Kanaánba való bevonulás előtt meghalt ugyan a nagy szabadító, de mint Istennek szószólója kijelentette, “Prófétát támaszt néked a te Urad Istened te közüled, a te atyádfiai közül, miként engem, azt hallgassátok.” (82) (5. Móz. 18:15; Csel. 3:22.)

    Ez egy távolabbi betekintést nyújtott nekik az Isteni tervbe, és mutatta, hogy a jövendő uralkodás és megáldás művében nemcsak egész népük fog szerepelni, hanem, hogy egy, közülök kiválasztott vezér fogja őket a győzelemhez és az ígéretnek beteljesedéséhez juttatni.

    Akkor aztán Józsué, kinek neve szabadítót vagy megváltót jelent, lett a vezérük, és ő alatta arattak több győzelmet és mentek be a szövetségben megígért földre. Akkor úgy látszott, hogy az igazi vezető elérkezett, és hogy az ígéret beteljesedésének végpontjához ért.

Dávid király

     Ekkor érték el dicsőségük tetőpontját, de nemsokára ahelyett, hogy az ígéret beteljesedését látták volna, a hatalomtól megfosztattak és más idegen nemzet hűbéresei és adófizetői lettek. 

     Némeljek azért erősen ragaszkodtak Isten ígéretéhez, és még mindig reménykedtek a nagy szabaditóban, akinek előképei Mózes, Józsué, Dávid és Salamon voltak.

Simeon és Jézus

A Húsvét

Jézus és Tamás

Jézus és a tanitványok Emáus felé haladva

     Ez jelképezve volt a Húsvéti Bárányban, még mielőtt Egyiptomból kiszabadultak, és a szövetségi-törvény adásakor történt állatok áldozásában, (Zsid. 9:11-20; 10:8-18.) valamint az engesztelési áldozatokban, amelyeket a papok végeztek évről-évre.

     (83) Ők túlnéztek a Próféták azon állításain, amelyek előre bizonyságot tettek, hogy mik következnek a Krisztusra: a szenvedések majd a dicsőség a szenvedések után. (1 Pét. 1:11) 

     Ezért tehát mikor Jézus, mint egy áldozat eljött, nem ismerték fel: nem tudták a meglátogatásuk napját (Luk. 19:44). Még közvetlen követői is nagyon meg voltak bátortalanodva mikor Jézus meghalt, és szomorúan mondták. 

“Mi pedig azt reméltük, hogy Ő az, Aki megszabadítja Izraelt.” (Luk. 24:21)

    Úgy látszott, hogy az Benne való bizalmuk helytelen volt. Ők akkor nem látták be, hogy vezérük halála, mint a szövetségi ígéret részbeni beteljesedése és az Új-Szövetség, mely alatt az áldás fog jönni, a megerősítést jelenti. Elhervadt reménységük azonban, mihelyt megtudták, hogy Jézus a sírból feltámadt, újra feléledt, (1. Pét. 1:3) és amikor elhagyni készült őket, megkérdezték a már régóta táplált és elhalasztott reménységük felől:

“Uram! avagy nem ez időben építed-e meg Izraelnek országát?”

     Hogy reménységük - bár nem is tudták az időt - mikor fog beteljesedni, kitűnik az Úr válaszából, amikor azt mondta nekik:

“Nem a ti dolgotok az időket tudnotok és az alkalmatosságokat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyeztetett.” (Csel. 1:6,7)

Pünkösd

“Még sok dolog van, melyeket el kellene mondanom nektek, de most nem hordozhatjátokel. Mikor pedig eljő amaz, az iagazságnak Lelke, minden igazságra elvezérel titeket, az megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttatja mindazokat, amelyeket mondtam nektek.” (Ján. 16:12, 13; 14:26.)

     (84) Így tehát ők nem érthették meg mindezeket, mielőtt a Pünkösdi áldás el nem jött el rájuk.

Prédikálás a pogányok számára

“Egy nép az ő nevének” – Egy Menyasszony

     De mégis fel kell, hogy tételezzük, miszerint ők, mint Istennek szóvívői, és tervének hirdetői, még mielőtt mindent teljesen és tisztán érthettek volna, hogy ihletett szavaikban tisztább és mélyebb igazság rejlett, mint ahogy ők azt magukban teljesen felfoghatták volna. Például: olvassuk csak Jakab beszédét, melyben ő azt mondja:

“Simon elbeszélte, mimódon gondoskodott először az Isten hogy a pogányok közül vegyen népet (menyasszonyt) az Ő nevének. És ezzel egyeznek a próféták mondásai, amint meg van írva: Ezek után (ha majd az a nép a nemzetekből és pogányokból ki lesz választva) megtérek, és felépítem a Dávidnak leomlott sátorát (a földi uralkodást) és annak omladékait helyreállítom, és ismét felállítom azt.” (Csel. 15:14 - 16.)

Mi az Istennek nagy elrejtett titka?

“Krisztus” szó “Felkentet” jelent

     Jakab apostol az Istennek előre gondoskodott szavaiból kezdett olvasni, t. i. azt, hogy az evangyélium Péter által előbb az első pogány megtérítésére küldetett, majd Pál apostol által az általános pogánysághoz; vagyis, hogy az Evangyéliumi Korszak alatt a Zsidók és a pogányok közüli hívők egyenlő kegyelemben részesülnek. 

     Aztán betekintést tett a próféták jövendöléseibe, és úgy találta, hogy meg van írva: ha majd az Evangyéliumi Korszak munkája befejeződött, akkor a testi Izraelitáknak tett ígéretek fognak beteljesedni. Így aztán a régtől fogva elrejtett nagy titok fokonként kezdett megértődni Istennek néhány különös, szent “barátja” által.

“Krisztus ti bennetek, ki a dicsőségnek ama reménysége.”

     Ez Istennek az a nagy titka, mely minden előző korszakban el volt rejtve, és még most is mindenki elől rejtve van, kivéve egy különös osztályt—a szenteket, azaz a felszentelt hivőket. De mit értsünk ezalatt “Krisztus tibennetek (vagy köztetek)?”

     Azt tanultuk, hogy Jézus a Szent Szellem által volt felkenve (Csel. 10:38) és így mi Őt Krisztusként, Felkentként ismerjük el - a Krisztus szó azt jelenti: felkent. És János apostol azt mondja, hogy a kenet, amelyet mi, a felszentelt hivők, Tőle nyertünk, megmarad bennünk. (1 Ján. 2:27)

      Az Evangyéliumi Korszak szentjei tehát egy felkent sereg - kik felkenettek és majd Istennek királyai és papjai lesznek, (2 Kor. 1:21; 1 Pét. 2:9) és Jézussal, vezérükkel és Urukkal együtt, képezik Jehova felkentjét - a Krisztust.

     Jézus azért kenetett fel, hogy az Egyház felett, amely az Ő teste (vagy mint más alakban ki van fejezve, az Ő menyasszonya) Fej vagy Úr legyen (Eféz. 5:25-30.) és együttesen képezzék az ígért “magot” - a nagy Szabadítót.

     “Hogyha ti is a Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és az ígéret szerint örökösök. (Gal. 3:20.)

“Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők.” János 15:5

“Isten mindent az Ő lábai alá vetett és Őt tette mindenek felett az Anyaszentegyháznak Fejévé; mely az Ő teste,” hogy minden dologban Ő legyen a Fej. (Eféz. 1:22; Kol. 1:18.)

     Mégis az emberi alakban legszebben mutatja nekünk a hozzá való belső viszonyunkat. Ugyanezt az egységet tanította Jézus, mikor mondá: “Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők.” (Ján 15:5.)

A főszegletkő egy tökéletes piramis

    És a Jézussal való ugyanezt az egységünket mint Krisztussal, - mint a felszentelt seregnek tagjai - mutatja a piramis ábra is.

“Íme vetek Sionban egy fő-szeglet követ, választott, drága—“ ...

 “Kihez járulva, ki mint élő kő ... Ti is mint élő kövek felépíttessetek, hogy legyetek lelki ház; szent papság, az* áldozatoknak áldoztatásukra, melyek Istennek kedvesek a Jézus Krisztus által.” (1 Pét. 2:4-26.)

“Alázzátok meg magatokat”

“Alázatossággal ékesek legyetek; mert Isten ellene áll a kevélynek, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad.” 

     Alázzuk meg azért magunkat Istennek hatalmas keze alatt, hogy alkalmas időben felmagasztaljon minket (1 Pét. 5:5-26.) mint ahogy felmagasztalta a mi Fejünket és Előljárónkat is. (Fil. 2:8-9.)

     Ez valóban egy olyan titok volt, amelyre azelőtt senki sem gondolt. Hogy Istennek szándéka nemcsak az volt, hogy egy szabadítót támasszon, hanem egy olyan szabadítót, mely több tagból áll.

     Ez az a “mennyei hívás,” melynek elnyerésére az (88) Evangyéliumi Korszak felszentelt hívőinek alkalmuk van. Jézus nem igyekezett ezt tanítványainak feltárni míg ők természetes emberek voltak, hanem Pünkösdig várt, amikor ugyanis felkenettek—s az új természetre fogantattak. Pál apostol magyarázatából felismerjük, hogy ezt a mennyei hívást most senki más, csak az “új teremtések” foghatják fel és érthetik meg. Ő azt mondja: 

“Mi szóljuk az Istennek titkos bölcsességét, azt az elrejtett bölcsességet (tervet), melyet Isten elrendelt a világ előtt a mi dicsőségünkre; melyet e világ fejedelmei közül egy sem tudott; ... amint meg van írva: 

“Amelyeket szem nem látott, fül nem hallott, az ember gondolatáig nem jutott, olyan dolgokat készített Isten az Őt szeretőknek.” (1 Kor. 2:6-14.)

     Majd azt az eszmét fejti ki, amelyről már egyszer említést tettünk, hogy a Krisztus mind Magában foglalja a Szellemtől felkenteket mikor azt mondja:

“Mert a kik a Krisztusban megkeresztelkedtetek, a Krisztust öltöztétek fel” ... és “Hogyha ti Krisztuséi vagytok, tehát (együtt Jézussal) az Ábrahám magva vagytok, és az ígéret szerint örökösök (vers 27-29).

Miért volt szükséges, hogy a titok elrejtve legyen tartva?

“Imé, az Ember”

     Szükség volt, hogy ez a titok így rejtve tartassék, mert különben nem teljesedett volna be. Mert ha ez a titok az egész emberiség előtt nyilvános lett volna, akkor az Isteni Terv meghiusíttatott volna általa. Ha az emberek mindennek tudatában lett volna, úgy sem a dicsőség Urát, sem az Egyházat, mely az Ő teste, nem feszítették volna meg. ( 1 Kor. 2:8.)

     Ha az Isteni Terv a világ előtt nem lett volna elrejtve, nemcsak a Krisztus halála - mint az emberek megváltásának díja - lett volna meghiusítva, hanem az Egyház hitének megpróbálása - mint a Krisztus szenvedésének részesei – is megelőztetett volna, mert; a “világ nem ismer minket (mint az Ő örökös társait) mert nem ismerte Őt sem.” (1 Ján. 3:1.)

     Nemcsak Isten Terve, és Krisztus, Aki tulajdonképpen ennek a tervnek a megtestesülése, nagy titok a világnak, hanem az út is különös, amelyre ez a Kicsiny Sereg van hívva, hogy járjon és ami egy “különös néppé” bélyegzi őket. 

     A világnak egy titok, egy rejtély volt, hogy egy olyan személy mint a Názáréti Jézus képességét, idejét és talentumát oly módon használja fel ahogyan Ő tette. 

     Mert ha figyelmét az állami ügyekre, a törvényre, kereskedelemre, vagy népszerű vallásra fordította volna, nagygyá lehetett volna, és közbecsülésben részesülhetett volna. Emberi vélemény szerint életét bolond módra pazarolta el sőt azt mondták Róla:

 “Ördög van Benne,  bolond.” (Ján. 10:22.) 

     Élete és tanításai rejtély maradt számukra, amelyet megérteni nem tudtak.

     Pál egy magas társadalmi állásáról és befolyásáról mondott le, hogy kezeivel (90) dolgozzék és Krisztusról és minden hívők által elnyerendő láthatatlan koronáról prédikáljon, kik az Ő nyomdokain haladnak. Ez annyira titokzatos volt, hogy egy ember így kiáltott fel: 

     “Bolondozol te Pál, a nagy bölcsesség miatt bolondultál meg,” és így mindazok, kik úgy mint Pál, a Mester nyomdokain haladnak, szintén bolondoknak tekintetnek a Krisztus nevéért.

     De Isten Terve nem marad mindörökre elrejtve, a Milleniumi Nap virradása nagyobb világosságot hoz Isten részéről az embereknek, “mert teljes lesz a föld az Urnak tudományával.” 

     Az Igazság Napja, mely nemsokára felkel, egészséget hoz magával, és a tudatlanság sötétségét szétszórva képezi a Krisztust a Millenniumi dicsőségben, - nemcsak a Főt egyedül, hanem az Ő testének tagjait is, ahogy meg van írva:

“Ha Ő vele együtt szenvedünk, hogy Ő vele együtt dicsőüljünk. 

“Mikor a Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor mi is Ő vele együtt megjelenünk dicsőségben,” ... 

“akkor az igazak fénylenek, mint a nap, az Ő atyjuknak országában.” (Róm. 8:17; 2 Tim. 2:11-12; Kol. 3:4; Máté. 13:43.)

     De majd a következő Korszakban, mikor “Isten kiönti az Ő Szellemét minden testre,” mint ahogy a jelenkorban kiönti az Ő “szolgáira és szolgálóleányaira” (Jóel 2:29.) akkor valóban meg fogják mindannyian érteni és becsülni az ígéreteket, amelyeket most csak a “Kicsiny Sereg” érhetett el. Ők az Egyház engedelmességében és felmagasztalásában örülni fognak, mondván:

     De ez a felismerés nem fog irígységet okozni számukra, mert a dolgok új elrendezése alatt, a tökéletes emberi természetre való elhívás, teljes megelégedést nyújt majd számukra és kívánatosabb lesz nekik, mint a természet átváltozása.

     Akkor meglátják, hogy nem voltunk esztelenek és bolondok, hanem, hogy a legjobb részt választottuk, amikor a számukra láthatatlan gazdagságok, dicsőségek és egy láthatatlan de örök korona elnyerése után futottunk.

     Ami az időt illeti, az Isten titka a hetedik (jelképes) trombita szólásakor fog bevégződni. (Jel. 10:7.) Ez alkalmazható a mindkét értelemben használt titokra; az Isten Tervének titkos vagy rejtett részeire - mely akkor nyilvánvaló lesz, és tisztán fog látszani -, és az Isten titkára, az Egyházra, mely a Tervnek megtestesülése.

     Az oly soká rejtve tartott,  (92) ígéretekbe, jelképekbe és példázatokba bujtatott titok dicsősége, és az a csodálatos kegyelem - ami e titokban részesülni hivatottak részére van fenntartva - (Eféz. 3:9.) azt a gondolatot nyújtja nekünk, hogy a munka, amely mindezek befejeztével következni fog, és amelyért Jehova (Isten) az emberiséget hatezer éven át reménységben és várakozásban tartotta, roppant nagyszerű kell hogy legyen és méltó volt egy ilyen nagy előkészület.

     Mikor a titok fátyola leesik és az áldást hozó források megnyilnak, nagy áldások várhatók a világ számára. Ez az, amely után az egész teremtett világ fohászkodnak, és együtt mind ez ideig kesereg, várva e titok befejezését - az Isten fiainak, az ígért “mag”-nak dicsőséges megjelenését, akiben ők mindnyájan megáldatnak. (Róm. 8:19, 21, 22.)