11. Fejezet

A három Út

A HÁROM UT.—A SZÉLES UT, A KESKENY UT, A MAGAS UT.

—A megsemmisülésre vezető széles ut.
—Az életre vezető keskeny ut.
—Mi az élet?
—Az isteni természet.
—Az isteni és emberi természet közti viszony.
—A keskeny ut végén nerendő jutalom.
—A mennyei hivatás csak az evangyeliumi korra szoritkozik.
—A keskeny ut nehézségei és veszélyei.
—A szentség magas utja.

Kevesen találják meg ma az élethez vezető „keskeny utat“.

“Tágas kapu és széles ut, mely veszedelemre viszen, és sokan vagynak a kik azon járnak. 

“Mily szoros kapu és keskeny ut, a mely viszen az életre és kevesen vagynak azok, a kik azt megtalálják.” 

(Mát. 7:13,14.)

A „szentség utja“ mindenkinek rendelkezésére fog állni.

És leszen ott ösvény és ut, és szentség utjának neveztetik; tisztátalan nem megy azon által, és azoknak utjokat járják, hogy a bolond is el ne tévedjen azon. 

Nem lészen ott oroszlán, és semmi kegyetlen vad nem jár azon, hanem járnak azon csak a megváltottak. 

(Ésa. 35:8,9.)

A MEGSEMMISÜLÉSRE VEZETŐ SZÉLES UT.

     Ezen ut azért neveztetik ekképpen, mert az a legkönnyebb az elfajult emberiségnek. Hatezer évvfel ezelőtt Ádám (és az általa képviselt emberiség) büne következtében a megsemmisülésre elitélve, indult meg ezen az uton és kilencszáz harminc év mulva máris elérte annak a végét, a megsemmisülést. 

     Az évek és (221) évszázadok multával ez a lefelé vezető ut mindinkább simára taposódott és igy az emberiség mind rohamosabban sietett a megsemmisülés felé, s az ut naponta simább és csuszamlósabb lett a bün folytán. 

     De nemcsak, hogy az ut sikamlóssága nőttön-nőtt, hanem az emberiség is naponta mindig jobban veszitett az ellenálló képességből is, ugy hogy ma az emberi élet átlagos hossza nem több mint harminc év. Manapság az emberek ezen utnak a végét—a megsemmisülést—kilencszáz évvel hamarább érik el, mint az első ember.

Hatezer éven keresztül a bün és a halál könyörtelenül uralkodott.

     És az evangyeliumi korig nem is volt egy ut sem nyilvánosságra hozva a menekülésre. Bár a remény sugarai már az előbbi korszakokban is homályosan láthatók voltak jelképekben és árnyékokban, mely reménysugarak kevesek által örömmel üdvözöltettek is, mégis az élet és a halhatatlanság világossága csakis Urunk és Megváltónk. 

     Jézua Krisztus megjelenése alkalmával lett világosságra hozva, és csakis az apostolok által hirdetett örömhir által nyertünk tudomást a megváltásról, a bünöktől való szabadulásról és evvel kapcsolatban a megsemmisüléstől való feltámadásról. (2. Tim. 1:10.)

Jézus „az életre vezető keskeny utnak“ nevezte az új útat.

     Ámbár az evangyélium által világosságra lett hozva egy ut, melyen a megsemmisülésre vezető széles utról (222) menekülhetünk, mégis az emberiség nagy tömege nem fordit elég gondot e jó hirre, mert büne következtében el van romolva és a Sátán által elvakitva. 

     Azok számára, kik a jelenben hálásan fogadják az örök életre szóló igéretet és Krisztus által a tökéletes emberi létre való visszahelyezést, egy uj ut nyilt meg, melyen haladva a felszentelt hivők emberi természete átváltozhatik magasabb természetté—szellemivé. Ezt az uj utat, melyet “nekünk (az ő királyi papságának) szentelt” (Zsid. 10:20.) az Ur ekképpen nevezte el:

“AZ ÉLETRE VEZETŐ KESKENY UT.”

     Mielőtt ezt az utat annak veszélyeivel és nehézségeivel megvizsgálnók, hadd pillantsunk először oda, a hová ez az ut vezet—az életre. A mint azt már láttuk, életet lehet élvezni különféle faju lényeknek, melyek lehetnek vagy magasabbak vagy alacsonyabbak, mint az emberi lény. 

     Maga a szó: élet, igen tág és tartalmas fogalom, de Urunk e szóban itt csakis az élet legmagasabb fogalmát érti, t. i. az isteni természetet,—a  halhatatlanságot, —a  jutalmat, melyre bennünket meghivott, hogy érte fussunk. 

Az isteni természet egy független, határtalan és kiolthatatlan élet.

     Elismerve tehát azt a tényt, hogy csakis az isteni természetben független, határtalan, kiolthatatlan és mindörökké tartó az élet mely a körülmények által sem előidézve sem korlátolva nincsen, látjuk azt is, hogy Jehova szükségképpen is fölötte áll mind azon természeti törvényeknek, és készleteknek, melyeket Ő teremtményeinek a fenntartására elrendelt. 

     A minőség az, mely csakis az isteni természethez tartozik, mely minőség a halhatatlanság szóban van körülirva. A mint azt már az előző fejezetben kimutattuk, a hatatlanság szó halálmentességet jelent és következetesen betegség és fájdalommentességet is. És tényleg a halhatatlanság fogalma nem más, mint az istenség hasonmása. Ezen isteni halhatatlan kutfőből ered minden élet és az áldás minden jó és tökéletes adomány, valamint a naptól kapja a föld világosságát és életerejét.

     A világosság minden esetben ugyanaz, csak a tárgy, melyre süt, különbözik, azaz nem egyformán veszi fel és adja ismét vissza a napnak sugarait. Igy van ez az élettel is, mert minden életnek az okozója azon egy kimerithetetlen kutforrás. Az osztrigában is van élet, de az osztrigának a szervezet olyan, hogy az életet nem igen használhatja, épp ugy mint a tégla nem sugározhat vissza sokat a napnak fényéből. (224)

     De ne felejtsük el, hogy valamint a gyémánt is csak akkor fénylik, ha reá esik a nap sugara, ugy az ember is csak addig birhatja és élvezheti az életet, mig életereje ujabb és ujabb táplálékot kap. Az embernek nincs önmagából kifolyó élete; ő épp oly kevéssé kutforrása az életnek, mint a gyémánt kutforrása a fénynek. A legjobb bizonyitéka annak, hogy bennünk nincs kimerithetetlen életerő, vagy más szavakkal, hogy mi nem vagyunk halhatatlanok, mert mióta a bün bejőtt, a halál eláradott az egész emberiségre.

     A mint a bün megfosztotta az emberiséget az élethez való jogától és az életfentartó kellék elvonatott, az a drágakő azonnal kezdte elvesziteni szépségét és csillogását, mig végre a sirban az életnek az utolsó nyomától is meg van fosztva.

„Semmi cselekedet ..., tudomány ... nincs a koporsoban ...”

“Az ő szépsége el lesz emésztve, mint a moly.” (Zsolt. 39:12) 

     Valamint a gyémánt azonnal elvesztette szépségét és ragyogását, ha el lesz vonva tőle a napsugár, ugy az ember is elvesziti az életét, ha Isten nem szolgáltat neki több életerőt. 

“És mikor kimulik az ember, hol vagyon?” (Jób. 14:10) 

“Ha megboldogulnak is az ő fiai: nem tudja, ha megszégyenülnek, azt sem veszi eszébe (vers 21.) az élők tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit sem tudnak . . . mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcseség nincs a koporsóban, a hova menendő vagy.” (Predi. 9:7,12.)

Az embernek szépsége helyre lesz állitva.

     A helyreállitása mindennek meg lesz, először meg lesz adva az alkalom mindenkinek a visszatéritésre, végül mindazok, kik engedelmeskednek a Megváltónak, el is fogják érni az emberi tökéletességet. Mindazonáltal ez nem azon jutalom, melyet Jézus igért a keskeny ut végénél. 

     A Szentirás más helyeiről tudjuk, hogy azoknak kik a keskeny uton haladnak, jutalom gyanánt igérve lett “az isteni természet” önmagában levő életerő, élet azon legmagasabb értelemben, melyet csakis isteni természet birhat—a halhatatlanság.—Micsoda remény!

Eredetileg csak Isten rendelkezett isteni természettel.

“Akié egyedül a halhatatlanság …” 1Tim. 6:16

     Pál apostolnak Timótheushoz irt levele 6-ik részének 14-16-ik verseiből tudjuk, hogy a halhatatlanság eredetileg csakis Istennek a tulajdona volt. Ezeket olvassuk: 

“Ő (Jézus) az Ő idejében (a milleniumi korszakban) meg fogja mutatni, ki legyen ama boldog és egyedül Hatalmas, a Királyoknak Királya, és az Uraknak Ura, kinek csak egyedül vagyon halhatatlansága, és lakozik hozzámehetetlen világosságban, kit senki az emberek özül nem látott, sem láthat.” 

     Az összes többi lények, angyalok, emberek, vadállatok, madarak, halak stb. csak edények, melyek mindegyike egy bizonyos mennyiségü életet tartalmaz, és a melyek alak, nagyság és mennyiség tekintetében különböznek, a szerint a mint a Teremtő ellátta azoknak szervezetét.

     Azt látjuk továbbá, hogy eredetileg csak a Jehova birt halhatatlansággal, s Fiát a mi urunk Jézus Krisztust annyira felmagasztalta, hogy neki is adományozta ezt a halhatatlanságot; innen van az, hogy őteljes képmása az Atya személének. (Zsid. 1:3.) Az Uj Testamentumban azt olvassuk:

“Mert miképpen az Atyának vagyon élet önmagában (Isten igy irja körül a halhatatlanság fogalmát—élet önmagában—nem más segélyforrásból, nem körülményektől függve, hanem független a lénynyel járó élet) azonképpen adta a Fiunak is, hogy legyen élete önmagában.” (Jan. 5:26.)

     Urunk Jézus feltámadása óta tehát csak két lény halhatatlan és ime! mily bámulatos kegy! ugyan azt az ajánlatot teszi a Bárány menyasszonyának is, mely az Evangyeliumi korszakban lesz kiválasztva. Természetes, hogy a nagy csoportnak nem minden tagja, ki csak névleg tartozik az Egyházhoz, fog e nagy jutalomban részesülni, hanem csakis azon “kicsiny sereg,” a győzedelmesek, a kik ugy futnak, hogy azt elnyerjék, kik szorosan követik a mester nyomdokait, (227) és kik hozzá hasonlóan haladnak az önfeláldozás keskeny ösvényén mind halálig. 

     Csakis ezeknek, mikor megszületnek a halálból a feltámadásban, lesz meg ezen isteni természetük és alakjuk. Ezen halhatatlanság, ezen függetlenség, ezen önmagában való élet és az isteni természet az az élet, melyre a keskeny ösvény vezet.

“Még nem jelentetett meg, micsodák leszünk”—hogy milyen lesz a szellemi testünk—de tudjuk, hogy mikor ő megjelenendik hasonlatosak leszünk Ő hozzá “és a megjelenendő  dicsőségben együtt társai.”—I. Jan. 3:2. Kol. 1:27, 2 Kor. 4:17. Ján. 17:22. I, Pét. 5:10. 2. Thes. 2:14.

     Az emberiség nagy része még mindig a széles uton halad és csakis a kisebbség kerülte el az kárhoztatást ezen a világon. Csak ez az egyedüli ut áll most nyitva előttünk, mely az életre vezet és csak kevesen vannak, kik azon haladnak, mert nehéz azt megtalálni. A nagy tömeg az ő gyengeségében inkább halad a széles uton, a kedvtöltés könnyü utján.

     Nem, mintha az ő feláldozása nem lett volna kielégitő és hogy más ily áldozatokra is lett volna szükség, sőt ellenkezőleg, éppen mert az ő áldozata teljesen kielégitő volt, ezeknek csak meg lett engedve, hogy vele együtt szenvedjenek és szolgáljanak, hogy az ő menyasszonya és vele együtt mint közös örökösök lehesseenk. Igy mialatt a világ halálra van kárhoztatva és Ádámmal együtt meg is hal, addig ez a kicsiny sereg a már emlitett hitük által való megigazulás folyamata és önfeládozása következtében Krisztussal halnak meg. 

     Ezek feláldozzák magukat és meghalnak vele együtt, mert mi hisszük, hogy ha vele együtt halunk meg, akkor vele együtt élni is fogunk. Ha ő vele együtt szenvedünk, akkor ő vele együtt fogunk dicsőülni is—Róm. 8:17. és 2 Tim. 2:11,12.

     Az Evangyeliumi kor végével a halhatatlanságra vezető keskeny ut megszünik, mert a választott “kicsiny sereg” kik azon már megpróbáltattak, teljes lészen, “most vagyon a kellemetes idő,” azon idő melyben az önfeláldozók, kik Jézussal halnak meg, kedvesek és elfogadhatók Isten előtt,—mint egy kellemes illatu áldozat. A halál, mint Ádámnak büntetése, nem lesz örökké megengedve, az el lesz törülve a Milleniumi korban, mig az áldozat csakis az Evangyeliumi korban lesz elfogadható és megjutalmazandó.

„Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai.” Rom. 8:13,14

     Az uj élet könnyen volna megfojtható, és Szent Pál biztosit bennünket arról, hogy midőn fogantattunk a lélektől az igazságnak beszéde által és ha mégis test szerint élünk, meghalunk, (elveszitjük életünket), de ha a léleknek ereje által a testnek cselekedeteit (az emberi természet hajlamait) mgöldököljük, mi (mint uj teremtmények) élni fogunk, mert valakik Isten lelkétől vezéreltetnek, azok Isten fiai. (Róm. 8:13,14.) 

     Ez a gondolat az összes felszenteltekre nagy fontossággal bir, mert ha Istennel már szövetséget tettünk arról, hogy emberi természetünket feláldozzuk és ez az áldozat általa már el lett fogadva, akkor föslösleges annak a visszaszerzését megkisérelni. Isten azt a mi bennünk emberi, ugy tekinti, most mint halott és tényleg annak meg is kell halnia, hogy soha többé életre ne jöjjön. Mert ha ismét test szerint élünk, csak emberi kedvtöltést nyerünk uj lelki természetünk rovására.

     Ezek elfelejtik azonban, hogy a “világi barátság Istennel való ellenségeskedést jelent” (Jakab 4:4.) és elfelejtik azt, hogy a jutalom elnyerésének feltételei előirják: 

“Ne szeressétek e világot, se azokat, melyek e világban vagynak és ne keressétek mástól a dicsőséget, keressétek csak azt a dicsőséget, mely Istentől származik.”—I Ján. 2:15. Ján. 5:44.

     A mint az apostol kifejezi magát, ezek átadatnak a Sátánnak az ő testeiknek veszedelmére, hogy a lélek (az ujjá fogantatott természet) megtartassék az Ur Jézusnak ama napján. (I. Kor. 5:5.) És ha ezek a fegyelemnek teljesen alávetik magukat, akkor végre ők is befogadtatnak a szellemi állapotba.

Rögös, meredék, keskeny út a keresztyének utja.

A keskeny útnak nehézségei egy választó elv annak érdekében, hogy Istennek népe kicsiszolva legyen.

     Rögös, meredek és keskeny a mi utunk és ha nem feszitenők meg erőnket minden egyes lépésnél, akkor sohasem érnők el a végét. De bátorit bennünket vezérünk szava: Örvendezzetek, én meggyőztem a világot. Elég nektek az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. (Ján. 16:33. 2 Kor. 12:9.) 

     Az ut azért olyan nehéz, hogy ezáltal el legyenek választva, szentelve, megtisztulva azon “különös nép,” mely “Istennek örököse és Jézus Krisztussal közös örökös lészen.” Ezeknek tudatában jöjjünk bátran a kegyelemnek trónjához, hogy irgalomban és kegyelemben részesüljünk a szükség idejében, hogy ama hit által való nemes harcot megharcolhassuk és igy végre elvegyük az “igazságnak koronáját”—a halhatatlanságot, az isteni természetet. (2. Tim. 4:8; I. Pet. 5:4.)

A SZENTSÉG UTJA

     Mig az Evangyeliumi kor reménye oly felülmulhatatlan dicsőséges és az ut, mely a kitüzött jutalomhoz vezet, (231) oly nehéz, keskeny és minden lépésnél akadályok és veszélyek merülnek fel annyira, hogy csak kevesen találják azt meg, a következő korszakban a dolgok rendje egészen különböző lesz. Minthogy egy különböző remény tüzetett ki az előbbitől, ugy az ut is, a mely ahhoz vezet, különböző. 

     A halhatatlanságra vezető ug megköveteli a máskülönben jogos és szabad reményeknek, vágyakozások és kivánságok feladását, egyszóval az emberi természet feláldozását. De az emberi tökélességre, a visszaállitásra vezető ut csakis a bünből való megtisztulást követeli: nem az emberi jogok és kiváltságok feláldozását, hanem csakis azoknak igazságos használatát követelik. Ez vezet majd a személyes megtisztulás által a helyreállitásra, hogy Isten képmása legyenek, mint a milyent Ádám élvezett bünbeesése előtt.

Getsemáné Kert

A Keskeny Út egy áldozati és „Getsemáné“ tapasztalatok ösvénye.

     A helyett tehát, hogy ez ut keskeny volna és csak kevesek által megtalálható, az országutnak, nyilvános utnak neveztetik—nem egy keskeny, meredek, rögös, nehéz mellék ut, hanem egy ut külön elkészitve könnyü utazás céljára, külön berendezve az utazók nyugalma és kényelmének megfelelően. A 8. és 9. vers mutatja, hogy a nyilvános ut nyitva lesz minden megváltott ember számára. 

     Mindenki akiért Krisztus meghalt, aki kiván élni mindazon áldásokkal, melyek az ő szent vére által minden kinek biztosittattak, mehet a Szentségnek e magas utján, melynek végén ott találják az örök élet és az emberi tökéletességre való visszaállitás jutalmát.

     Ezek megigazultnak és Isten szine előtt szentségben és tökéletességben állani nemcsak számitva lesznek, hanem mikor elindulnak a Szentség utján elérhetik a (232) tényleges tökéletességet, mint az ő törekvésük, engedelmességük jutalmát, kiknek mindenek kedvezőkké lesznek téve Megváltónk által, ki akkor hatalomban uralkodni fog. Minden egyes személy támogatva lesz az uj országnak bölcs és tökéletes kormányzása által. 

     Némelyeknek ez ugy fog feltünni, mintha már ez volna a váltságdijnak kellő eredménye. Mivelhogy Urunk az ember Jézus Krisztus odaadta magát váltságdijul mindnyájunkért, és megkivántatik, hogy mindenki jöjjön a teljes tudomány megismerésére és ezáltal a tényleges tökéletességre, miért nem csinál ő egyszerre egy széles jó és magas utat mindenki részére? 

     Miért nem távolitja el az akadályokat, a botlás köveit, a gödröket és hálókat? 

     Miért nem segiti inkább a bünösöket, hogy visszataláljanak az utra, mely Istennel való összhangzásba hoz a helyett, hogy az utat keskenynyé, göröngyössé, tövissé csinálja, melyet megtalálni nehéz, de azon haladni még nehezebb? 

     Az igazság beszédének téves értelmezése és annak át nem értése, hogy ez a keskeny ut különös jutalmakhoz vezet, és hogy e keskeny utnak csakis az a célja, hogy ezen “kicsiny sereg” kiválasztassék, kik mint Krisztus testének tagjai és örököstársai midőn kiválaszttattak és felmagasztaltattak az ő fejekkel egybe, hogy az egész emberiség általuk megáldatik, ennek a nem tudása sokakat igen téves következtetésre vezetett. 

     Azért, mert nem udják átérteni Isten tervezetét, sokan predikálnak egy már a jelen időben is létező könnyen elérhető szentség utról, mikor tényleg ilyen ut nem is létezik és hogy tévtanaikat látszólagosan össze tudják egyeztetni a tényekkel és a Szentirással, tehát még jobban összezavarják az amugy is alaptalan hitelvöket. 

     A közel jövőben megnyitandó szentség utján csakis a bünös dolgok lesznek eltiltva, mig azok, kik a keskeny ösvényen haladnak, kell hogy megtagadják magukat és feláldozzanak sok olyan dolgot is, a mi nem bün, valamint örökösen kell küzdeniök a kisértések ellen is. A mostani az önfeláldozásnak az utja, mig az a melyik csak jönni fog, az igazságosságnak lesz Szentég utja.

“Nem ártanak és senkit el nem vesztenek az én egész hegyemen.” Ézsaiás 11:9

Az igazságosság végül is megkapni fogja a megfelelő jutalmát.

     Az iszákosság kisértésének oroszlánja ezreket tart vissza, kik különben örülnének, ha az iszákosságnak vége szakadna. A prohibitionisták és temperencek herkulesi munkával állnak szemben, melyet csak a jövő kor tekintélye és hatalma fog véghez vihetni. Ugyanezt mondhatjuk az erkölcsi reform igen sok más méltó törekvéseiről. 

“És semmiféle kegyetlen vad sem jár azon.” 

     Óriási szövetkeztek, a saját önzésük kielégitésére alakitva, az egyéni érdek istápolása a közjó rovására nem lesz megtürve. “Nem ártanak és senkit el nem vesztenek az én egész szent hegyemen” (Országomban) mondá az Ur. (Ézsa. 11:9.) 

     Igaz, akkor is lesz küzdelem, hogy a rosszra való hajlamot leküzdjük, de mégis összehasonlitva a jelen kor keskeny utjával, az csak könnyü ut lesz. Az utat elálló kövek mind el lesznek távolitva és az igazság zászlaja fog a nép érdekében lengeni. (Ézsa. 62:10).

      Tudatlanság és babona már csak a multnak emlékében lesz meg, és az igazságosság el fogja nyerni kellő jutalmát, mig a gonoszság meg fogja kapni a kiérdemelt büntetést. (Mal. 3:15,18.) Jótékony fenyitések, megfelelő buzditások és egyszerü utasitások által az emberiség kellőképpen lesz oktatva és fegyelmezve mindaddig, mig eléri azt a nagy tökéletességet, melytől Ádám atyánk bünbeesése kovetkeztében elesett. 

Széles Út

A Szentségnek Magas Útja

Keskeny Út

“Ekképpen áz Ur megváltottai megtérnek (a megsemmisülésstől, a szentségre vezető ut által) . . . és örökké való öröm lészen az ő fejeken, öröm és igazság veszi őket körül, és eltávozik tőlök a keserüseg és nyögés.”

     Urunk ez utak csak kettejére hivatkozik, mert a harmadiknak az ideje még nem érkezett el, hogy megnyittassék, épp ugy, mint mikor a jó hirekre jelezve mondotta “A Szentirás saját fületek hallatára beteljesedett,” de nem emlitette a “boszu napját,” mert annak az ideje akkor még nem érkezett volt el. (Hasonlitsd össze Luk. 4:19 és Ézsa. 61:2.) De bárhogy is van, a mint a keskeny ut vége felé közeledik, az igazágosságnak szentség utja mindinkább kezd határozottan észrevehetővé lenni, a derengő napnak fényében.

      Megtaláltuk hogy a “Szentség utját,” a mi Urunk fogja megnyitni, a ki magát váltságdijul adta mindnyájunkért, és meg is váltott mindnyájunkat attól a megsemmisüléstől, a melyhez a “széles ut” vezet, és hogy ez a szentség utja kellő időben könnyen járható lesz mindazok részére, kiket az Ő drága vére által megvett. 

     Megtaláltuk továbbá, hogy a jelen “keskeny ut,” mely ugyanezen drága vér érdemei folytán nyilt meg előttünk, egy különös ut, mely egy különös jutalomhoz vezet, és csakis azért csináltatott oly különös keskeny és nehézzé, hogy egyszersmind próbául és fegyelmül szolgáljon azok részére, kik ki lesznek választva, hogy részeseivé legyenek az isteni természetnek és a mi Urunk Jézus Krisztussal egyetemben közös örökösök az ő dicsőséges országában, mely az emberiség megáldására nemsokára kinyilatkoztatik. 

     Azok, kik ebben reménykednek—a kik látják a jutalmat—azok minden más reményt csak veszteségnek és kárnak fognak tekinteni. (Fil. 3:8-15.)