X. TANULMÁNY. |
|
|
A
SZELLEMI ÉS EMBERI TERMÉSZET —Általános félreértések. |
 |
Mert
nem tudják elképzelni, hogy Istennek az emberek sorsát illető
terve általánosan felöleli az emberiség viszatérítését a
paradicsomban elveszített emberi tökéletességre,—és hogy a keresztény
egyház, ez általános tervezettől eltérőleg át fog változni
az emberi természetről szellemi természetté, a keresztény nép általánosságban
azt hitte, hogy senki sem menekül meg, kivéve azok, akik elérik a
szellemi természetet.
A Szentírás, bár ígéretet és áldást kínál a föld minden nemzetségének, de a szellemi (lelki) természetté való átváltozási felajánlást vagy ígéretet mégis csak egyedül az Egyháznak tartja fenn, mely kiválasztatott az Evangéliumi korban; és egyetlen egy mondat sem található, mely azt tartalmazná, hogy ez a remény másoknak is szól. |
||||||
 |
Ha az emberiség tömegjei meg vannak mentve lealacsonyításoktól, gyengeség, fájdalom, nyomor (186) és haláltól, melyek a bűnnek következményei és ha ezek vissza lesznek állítva a bűnbeesés előtti helyzetükbe, azaz ha elérik ismét az emberi tökéletességet, melyet a bukás előtt élveztek, akkor ezek épp oly biztosan és teljesen meg vannak mentve a bukástól, mint azok, kik az evangéliumi kornak a mennyei hivatalra külön meghívása folytán “az isteni természetnek részeseivé” lesznek. | ||||||
| Mit jelent tökéletes ember lenni?
|
Annak az elbírálásnak a képtelensége,
hogy tulajdonképpen miből áll egy tökéletes ember, a halandóság
és halhatalanság fogalmainak a téves magyarázata, valamint a helytelen
fogalmak az igazságról, ezek mind együttvéve szülték ezt a tévedést
és magyarázták rosszul a Szentírásnak sok, különben könnyen érthető
részét.
Általánosan elfogadott nézet az, bár a Szentírás azt sehol sem mondja vagy állítja, hogy tökéletes ember sohasem volt a földön, hogy a földi ember csak részben van kifejlődve és hogy neki át kell változnia szellemi lénnyé, ha a tökéletességet el akarja érni. Ez a fogalom csak összezavarja a Szentírást, ahelyett, hogy kifejtené azt az összhangot és szépséget, mely “az igazság beszédének helyes elosztásából” származik. |
||||||
Mindössze csak két tökéletes ember volt a világon – Ádám és Jézus. |
A Szentírás azt tanítja,
hogy mindössze csak két tökéletes ember volt a világon. Ádám és Jézus.
Ádám Istennek képmására lett teremtve, azaz hasonló volt hozzá az
emlékezőtehetség, és ítélőképesség szellemi erejét,
valamint az igazságosság, jótékonyság és szeretet, erkölcsi erőit
illetőleg is “a földből való földi.”
Ő a szellemi lénynek földi képmása volt ugyanazon tulajdonságokkal felruházva, amelyek bár fokra, célra és terjedelemre nézve nagyon is eltértek. Ily értelemben képmása az ember az Istennek, és ily értelemben mondhatja az Isten az emberhez: “Jöjjetek elő és értekezzünk.” |
||||||
| Ádám uralkodóvá lett téve minden földiek fölött …
… kissé alacsonyabb mértékben mint az angyalok. |
Amint Jehova mindenek felett
uralkodó, úgy az ember minden földiek felett lett az uralkodó.
“Teremtsünk embert a mi ábrázatunkra és a mi hasonlatosságunkra: és
uralkodjék a tengernek halain, az (187) égen repdeső madarakon” stb. (1.Móz. 1:26).
Mózes mondja nekünk (1.Móz. 1:31.), hogy miután megtekintette azt az embert, melyet teremtett,—nem a megkezdett, hanem a be is fejezett embert, azt “igen jónak,” azaz tökéletesnek találta; mert Isten szeme előtt az, ami teremtményeiken nem teljes, tökéletes, az nem lehet “igen jó.” Az emberi tökélyt—amint az teremtve lett—a 8-ik Zsoltár 6-9 verse a következőképen írja le: “Noha őt valamennyire kisebbé teremtetted az angyaloknál, mindazonáltal dicsőséggel és tisztességgel megékesítetted őt. Tetted őt minden te kezeidnek munkáin urrá, mindeneket vétettél az ő lábai alá. Juhokat és minden barmokat, még a mezei vadakat is. Az égi madarakat és a tengernek halait.” |
||||||
| „Nem minden test azon egy test, hanem más az embereknek teste, más a barmoknak teste, más a halaké, más a madaraké.“ 1Kor. 15:39 |
|
||||||
|
Azt ajánlották némelyek,
kik a Bibliát össze akarták egyeztetni a kifejlődés elvével, hogy
a Zsidókhoz írt levél 2. rész 7. versében előforduló “kissé”
szócska magyaráztassék “kis ideig” és
nem “kis mértékben” alacsonyabb,
mint az angyalok. Természetes dolog, hogy ily magyarázatra sem felhatalmazásunk,
sem pedig okunk nincsen.
Ez egy idézet a 8. Zsoltár 6. verséből és a Zsidó és görög szövegek kritikus összehasonlítása semmi kételyt nem támaszthat annak fontosságát illetőleg. Egész tisztán és határozottan azt jelenti, hogy fokra nézve kis mértékben alacsonyabbak, mint az angyalok. |
|||||||
|
|
Dávid a Zsoltárokban is az
eredeti állapotban levő emberről emlékezik meg és prófétaszerűleg
adja értésünkre, hogy Isten nem vetette el az eredeti tervet, a saját
hasonmása után teremtett embert, a föld királyát illetőleg, és
megjövendöli, hogy meg fog emlékezni az emberről, meg fogja
őt váltani és visszahelyezni eredeti tökélyébe.
Az apostol (Zsidó 2:7) ugyanerre a tényre hívja fel figyelmünket, hogy Isten eredeti szándéka nem szenvedett változást, hogy az ember—eredetileg nagy és tökéletes,—a föld királya nem lesz elfelejtve és eredeti állapotába vissza lesz állítva. Majd folytatja, igaz, hogy eddig nem látjuk még az (188) ígért visszahelyezést, de máris látjuk az első lépést melyet Isten tett ezen cél elérése érdekében. Látjuk Jézust megkoronázva a tökéletes emberiség dicsőségével és tiszteletével, látjuk, hogy ő, mint egy alkalmas váltságdíj, vagyis helyettes erő Isten kegyelméből megkóstolta a halált minden emberért, hogy előkészítse az utat mindannak a visszaszerzésére, ami el volt veszítve. Rotherham aki egyike a leglelkiismeretesebb fordítóknak ezt a részletet ekképp fordította: Mi
az ember, hogy te megemlékezel róla |
||||||
| „Kissé alacsonyabb“ nem jelent kevesebb tökéletességet. | Azt sem szabad következtetni, hogy a fokra nézve “valamivel alacsonyabb” kevésbbé tökéletességet jelent. Egyik teremtmény lehet tökéletes, bár a létnek alacsonyabb fokán áll, mint a másik; így a tökéletes ló alacsonyabb fokon állana, mint a tökéletes ember. Vannak különféle természetek,élők és élettelenek. Ennek az illusztrálására ide beiktatjuk a következő táblázatott. |
Fokozatai A mennyei, vagy szellemi lényeknek. |
Fokozatai A földi, vagy állati lényeknek. |
Fokozatok a növények világában. |
Fokozatok az ásványok világában. |
|
|
|
|
| Egy természet
tökéletesitése nem jelenti a természet megváltoztatását.
A tökéletességnek változatós formái vannak.
|
Az említett ásványok közül
mindegyik lehet tiszta, és mégis az arany foglalja el a legmagasabb
helyet. Bár az említett növények mindegyike elérheti (189) a tökélyt,
azoknak a természete mégis különböző. Igy van ez az állatokkal
is. Ha bármelyik faj el is érné a tökélyt, mégis volna különféleség,
mert a természet tökéletesítése által maga a természet meg nem változik.*
|
||
| A természetek
között határozott különbségek vannak.
Az ásványvilág legmagasabb fokozata alábbvaló, vagyis valamivel alacsonyabb, mint a növényvilág legalacsonyabb foka, mert a növényvilágban élet van. |
A szellemi lények fokozatai
is, bár azok már elérték a tökéletességet mégis egymástól
magasabbak és alacsonyabbak természetben vagy nemileg. Az isteni természet
a legmagasabb és fölötte áll minden más szellemi természetnek.
Krisztus, feltámadása után annyival méltóságosabb lett az
angyaloknál, amennyivel az isteni természet magasabb az angyali természetnél.
Zsid. 1:3-5.
Figyeld meg gondosan, hogy míg a fönti táblázatban az egyes osztályok egymástól teljesen különbözők, összehasonlítás mégis csak eszközölhető közöttük és pedig így: az ásványvilág legmagasabb fokozata alábbvaló, vagyis valamivel alacsonyabb, mint a növényvilág legalacsonyabb foka, mert a növényvilágban van élet. Továbbá a növényvilág legmagasabb foka valamivel alacsonyabb, mint az állatvilág legalacsonyabb foka, mert az állatvilág még legalacsonyabb formájában is, létezésének tudatában van. Így az ember is. Bár ő a legmagasabb az állati vagyis a földi lények között, mégis ő “valamivel alacsonyabb, mint az angyalok”, mert az angyalok szellemi vagyis mennyei lények. |
||
| Egy nagy ellentét van a bünös
és a helyreállitott emberiség között.
|
Gyönyörű ellentét
van a mostani ember, ki a bűn következtében le van alacsonyítva,
és a tökéletes ember között, ahogy őt Isten teremtette saját képmása
után. A bűn fokonként nemcsak a külső alakját változtatta
át, hanem a jellemet is.
A sokszorozódott nemzedék tudatlansága, kicsapongásai (190) és általános romlottsága annyira beszennyezte és elrontotta az emberiséget, hogy annak legnagyobb részében az isteni hasonlatosság majdnem teljesen kiveszett. Az erkölcsi és szellemi tulajdonságok eltörpültek, míg az állatias ösztönök, illetlenül kifejlődve, felülmúlták a nemesebb érzéseket. Az ember még a testi erejét is oly mértékben veszítette el, hogy minden orvosi tudomány dacára, életének átlagos hossza most körülbelül harminc év, holott az első ember ugyanazon büntetés alatt kilencszázharminc évet élt. De bármennyire is elmocskosodott és lealacsonyodott bűne és bűnhödése a halál következtében, mégis az ember vissza lesz állítva testének és szellemének eredeti tökéletességére, elnyeri ismét dicsőségét, tiszteletét és uralkodását Kristus Urunk által, a milleniumi uralkodása alatt. A dolgok melyeknek helyre kell állani Krisztus által, azok a dolgok, melyek az Ádám áthágása által elvesztek (Róm. 5:18, 19.). Az ember nem mennyei, hanem csakis a földi paradicsomot veszítette el. A halálbüntetés következtében nem veszített el egy lelki, hanem csakis egy emberi létezést és mindaz, ami el volt veszítve, vissza lett ismét vásárolva Megváltónk által, aki kijelentette, hogy “azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett vala”.—(Luk. 19:10) |
||
| A tökéletes ember nem egy szellemi lény. |
A fent mondottakat még
azzal akarjuk megtoldani, hogy más bizonyítékunk is van arra, hogy a tökéletes
ember nem szellemi lény. Azt tanuljuk, hogy Urunk mielőtt otthagyta
dicsőségét, hogy emberré legyen, “isteni formában” volt,
szellemi alakban, tehát szellemi lény.
De mivel, hogy Ő váltságdíj akart lenni mindnyájunkért kellett, hogy emberré legyen, ugyanazon természettel, mint a bűnösök, akikért meghalt és így kellett, hogy természete is megváltozzék. És Pál apostol mondja nekünk, hogy nem az angyalok alakját vette magára, melyeknek természete egy fokkal alacsonyabb, mint az övé, hanem ő két fokkal lépett le (191) és magára vette az emberek alakját—emberré lett; “testté lett”;—(Zsid. 2:16; Fil. 2:7, 8; Ján. 1:14.) |
||
 |
Figyeld csak meg, hogy ez
nem csak azt tanítja, hogy az angyali természet nem az egyedüli osztály
a szellemi lények között, hanem azt is, hogy az angyalok természete
valamivel alacsonyabb, mint Urunk akkor nem volt olyan magas fokon, mint
most, “annakokáért Isten őt felmagasztalá” azon engedelmességéért,
hogy az emberiség kész váltságdíja lett. (Fil. 2:8, 9.)
Ő most a szellemi lények legmagasabb fokán áll, és részese az isteni (Jehova) természetnek. De mi nemcsak annak a bizonyítékát találjuk, hogy az isteni, angyali és emberi természet egymástól különbözik, hanem még az is be van bizonyítva, hogy a tökéletes ember még nem angyal, épp oly kevésbbé, minthogy az angyali természet tökéletessége még nem érthető az isteni természetnek vagy Jehovához hasonlóvá, mert Jézus nem az angyalok természetét vette magára, hanem egy más természetet, az emberek természetét, de nem a tökéletlen emberi természetet, mint ahogy azt mi bírjuk, hanem a tökéletes emberi természetet.Ő emberré lett; nem oly elkorcsosult és majdnem halott lény, mint amilyenek mi vagyunk, hanem ember a tökéletesség teljes erejében. |
||
| Jézus, tökéletes
ember lévén, képes volt a tökéletes törvényt megtartani.
|
És ismét, Jézus kellett,
hogy tökéletes ember legyen, mert máskülönben nem tarthatta volna meg
a tökéletes törvényt, mely a tökéletes emberi tehetség
legjobb mértéke. Kellett, hogy ő tökéletes ember legyen, másképp
nem lehetett volna váltságdíj (megfelelő ellenérték) (1.Tim.
2:6.) a tökéletes ember, Ádámnak elveszített életéért;
Ha ő csak a legkisebb mértékben is nem lett volna tökéletes, akkor ő is a kárhozottak között lett (192) volna és az ő feláldozása nem lett volna elfogadható. Sem az Isten törvényeit nem tarthatta volna meg tökéletesen. Egy tökéletes ember volt próbára téve és bukott el, az volt elítélve és csakis tökéletes ember fizethette le a megfelelő váltságdíjat, mint Megváltó. |
||
| Csak egy tökéletes ember tudta a tökéletes embernek megfelelő árát megadni. |
Ez a kérdés egész tisztán
áll előttünk egy másik formában—t. i., ha Jézus testre nézve
tökéletes ember volt, amint a Szentírás arról meggyőz bennünket,
nem annak a bizonyítéka-e az, hogy a tökéletes ember földi testből
való lény—és nem angyal, hanem valamivel alacsonyabb, mint az
angyalok?
Az elméleti következtetés nem téved, és azonkivűl itt vannak a Zsoltárok ihletett állításai, (Zsolt. 8:6-8.) valamint Pál apostolnak erre való vonatkozásai a Zsidókhoz írt levelének 2. rész. 7-9 verseiben. |
||
|
|
De Jézus nem volt a két
természetnek, a szellemi és emberi természetnek a vegyüléke sem. E két
természet összevegyülése sem az egyiket, sem a másikat nem eredményezi,
hanem egy tökéletlen korcs dolgot, mely az isteni tervezettel
homlokegyenest ellenkezik.
Amikor Jézus testben volt, akkor ő tökéletes emberi lény volt; ezt megelőzőleg tökéletes szellemi lény volt és az ő feltámadása óta ismét tökéletes szellemi lény a legmagasabb fokozatban. Az nem volt csak akkor, mikor magát haláláig feláldozván, harminc éves korában megkeresztelkedett, (a törvény szerint férfikor és a kellő idő magát feláldozni, mint ember) hogy az Isteni természet örökségének biztosítékát vette. (Máté 3:16, 17.) Kellett, hogy az emberi természet feláldoztassék a halálra még mielőtt ígéretet is kapott volna az isteni természetre. És mindaddig míg ezen feládozás tényleg nem ment végbe, míg Ő az emberi természetet tényleg fel nem áldozta, míg meg nem halt, addig Jézus Urunk nem részesedett a teljes isteni természetben. Azután, hogy emberré lett, * engedelmes volt mind halálig; “ennekokáért az (193) Isten is őt felmagasztalá és ajándékoza neki oly méltóságot, mely minden méltóság felett való méltóság”. (Fil. 2:8, 9.) Ha ez a Szentírás igaz, akkor ebből az következik, hogy ő mindaddig nem lett felmagasztalva az isteni természtre, míg emberi természete tényleg fel nem volt áldozva,—azaz halott nem volt. |
||
| Jézus nem volt a vegyüléke a
két természetnek.
Jézus kétszer tapasztalta a természet változását. |
|
||
| Jézus az
egyenértékét adta annak, amit Ádám elvesztett.
„Mert ilyen főpap illet vala minket, szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elválasztott és aki az egeknél magasságosabb lőn.“ Zsidó 7:26 |
Ezekből láthatjuk,
hogy Jézusban nem voltak vegyült természetek, de hogy Ő két ízben
tapasztalta meg a természet változását: először, mikor szellemi
természetét emberi természetre
és azután mikor az emberi természetből ismét a legmagasabb
szellemi természetre, az istenire változtatott át és mindegyik esetben
az egyiket feladta a másik javára.
Az emberi tökéletességnek nagyszerű példájából, mely mocsoktalanul állott a világ előtt, míg annak megváltásáért fel nem áldoztatott, mi tisztán láthatjuk azt a tökéletességet, melyről az emberiség Ádám bűnbeesése következtében elesett, de melyre ismét vissza fog állíttatni. Azáltal, hogy az emberiség váltságdíja lett, Urunk Jézus odaadta az egyenértéket mindezért, amit az ember elvesztett; és ezáltal mindenki Krisztusban való hite és követel- ményeinek teljesítése által ismét visszanyerheti, nem a szellemi, hanem a dicsőséges tökéletes emberi természetet, azt, “ami el volt vesztve.” |
||
| „És vannak mennyei testek és földi testek de más a mennyeiek dicsősége, más a földieké.“ 1Kor. 15:40 | A tökéletes emberi lénynek
tökéletes tehetségei fokozódhatók a végletekig, valamint tudása és
ügyessége is fokozódhat; de tudásuknak vagy hatalmuknak a gyarapodása
nem növekedhet annyira, hogy annak hatása átváltoztatná a természetüket,
vagy azt feljebb mint tökéletes tehetné.
Az csak a tökéletes emberi hatalomnak kiterjeszkedése és kibővítése lesz. A tudomány és ügyesség gyarapodása kétségkívűl az embernek áldásos kiváltsága marad mindörökre, de azért az ember mindig csak ember marad és csak jobban fogja tudni azt a hatalmat felhasználni, melyet emberi természete már (194) amúgy is bírt. Ezeken a széles korlátokon túl nem remélhet és nem is fog remélni semmit, mert vágyakozásai korlátolva vannak hatalmának határai által. Míg Jézus, mint ember, a tökéletes emberi természetnek volt a megtestesülése, melyre az emberiség is vissza fog állíttatni, addig feltámadása óta ő a dicső isteni természetnek a példánya, melyben a győzedelmes egyház, feltámadása napján vele együtt fog részesülni.S hogy a jelenkor főképpen azon osztály kifejlődésére van szánva, kinek a természet átváltozása is fel lett ajánlva és mert az apostolok levelei is csak ennek a “kicsiny seregnek” az oktatására vannak szánva, abból nem szabad azt következtetni, hogy Isten terve ezen kicsiny sereg kiválasztásával már véget érne. Nem kell az ellenkező végletbe mennünk, s azt tételezzük fel az isteni természetről, a szellemi testről stb., mely ennek a kicsiny seregnek lett ígérve, hogy Isten az egész emberiségnek szánta volna, csakis ennek a kicsiny seregnek szólnak a nagy és drága ígéretek, melyek minden más drága ígéretek felett állak, melyek az emberiségnek voltak szánva. Ha igazán hasogatjuk az igazságnak beszédét kell, hogy megfigyeljük azt, hogy a Szentírás elismeri az isteni természetnek tökéletességét a”kicsiny seregben” és az emberi természetnek tökéletességét is a helyreállított világban, de mindkét teljesen különböző dolgot. |
||
| Mi egy
szellemi lény?
|
De most tudakozódjunk csak
bővebben: mik a szellemi lények? Milyen a hatalmuk? és milyen törvények
által kormányoztatnak ők? Sokan, mert nem értik a szellemi lény
természetét, azt gondolják, hogy az csak rege, és sok a babona ezen tárgy
körül, de Pál apostolnak más fogalma van erről.
Bár ő is úgy adja értésünkre, hogy az emberi lény nem képes a magasabb, szellemi lény megismerésére (1.Kor. 2:14.) azért ő mégis mintha a babona és rege fogalomtól óvna minket, egész tisztán, határozottan állítja, hogy van szellemi test és van természetes emberi test, van mennyei (195) test és van földi test s hogy úgy a földi, mint a mennyei testnek van dicsőssége. A földi lény dicsősége mint azt láttuk, el lett veszve Ádámnak első bűne következtében, és ez vissza lesz állítva Jézus Krisztus és menyasszonya (a Krisztus fej és test) által, az ő Milleniumi uralkodása alatt. A mennyei lény dicsősége eddig még nem látható, kivéve amint ez az Isten igéjében, a Szent Lélek által, a hit szemének megnyilatkozott. Ezek a dicsőségek különbözőek és el vannak egymástól választva(1.Kor. 15:38-49). Egy bizonyos mértékig tudjuk, hogy mi az a természetes, földi test, mert mi is ilyennel rendelkezünk, de mégis mi csak hozzávetőlegesen becsülhetjük meg a tökéleletes test dicsőségét. A test, vér és csontokból áll, mert “ami testtől született test az”. És minthogy két határozottan különböző test van, a mennyei és a földi, mi tudjuk, hogy a szellemi test, akármilyen legyen is, az nem állhat hús, vér és csontokból, hanem az mennyei, szellemi, mert “a mi a szellemtől született, szellemi az”. De hogy tényleg mi az a szellemi test, azt mi nem tudjuk, mert “még nem jelentetett meg, mik leszünk; de . . . hasonlatosak leszünk ő hozzá, mint a mi Urunk Jézus. (Jan. 3:6; 1.Jan. 3:2.) |
||
|
Nekünk nincsenek feljegyzéseink
arra nézve, hogy ezek a lények akármelyike, akár a testi, akár a
szellemi, átváltoztatta volna természetét, kivéve Istennek fia és ez
is csak kivételes eset volt, kivételes célra.
Mikor Isten angyalokat teremtett, akkor kétségkívűl azon szándékkal teremtette őket, hogy azok mindvégig angyalok maradjanak. Így volt ez az emberekkel is, mindegyik tökéletes volt a maga természetében. Legkevésbbé sem ad a Szentírás semmiféle adatot, hogy Istennek a szándéka más lett volna. Valamint az élettelen teremtményekben tetsző és majdnem végnélküli változatosság van, így az intelligens teremtményeknél is a tökéletességnek, ugyanazon változatossága lehetséges. Tökéletességében minden teremtmény dicső, (196) de amint Pál apostol mondja, a mennyei lény dicsősége is más, és a földi lény dicsősége is más. |
|||
Szellemi lények jelen lehetnek, de láthatatlanul.
A szellemi lények emberi formát ölthetnek magukra.
|
Ha vizsgáljuk Jézus
Krisztusnak ténykedését feltámadása után, és az angyalokét is,
melyek szintén szellemi lények, és ekképp “lelkieket összehasonlítunk
lelkiekkel” (1.Kor. 2:13.) akkor nyerünk valami általános fogalmat a
szellemi lényeket illetőleg. Először az angyalok jelen
lehetnek és jelen is vannak igen gyakran, de nem láthatók.
Láthatóan vagy láthatatlanul szolgáltak-e ezek? Kétségkívűl láthatatlanul. Illyés körül volt véve az asszíriai seregtől; szolgája félt. Illyés imádkozott az Úrhoz, mire megnyíltak a fiatalember szemei és ő látta a hegyeket telve tüzes lovagokkal és szekerekkel. És ismét, míg Bálám részére az angyal láthatatlan volt, a szamár pedig, mert szemei nyitva voltak, látta őt. Másodszor, angyalok magukra ölthetnek emberi testet és megjelenhetnek ember alakjában. Az Úr és két angyala ekképpen jelent meg Ábrahámnak, aki vacsorát is készített nekik, melyből ettek. Eleinte Ábrahám embereknek gondolta őket, és csak mikor ők már menni készültek, akkor vette Ábrahám észre, hogy ezek egyike az Úr és a másik kettő angyal, mely utóbbiak később elmentek Sodomába és megmentették Lótot (1.Móz. 18:1,2.) Egy angyal jelent meg Gedeonnak is ember alakjában, de ez később magát megismertette. Angyal jelent meg Sámson szüleinek, ők is embernek gondolták azt, míg nem látták őt felszállani a mennyekbe az oltárnak lángjaiban. (Bírák 6:11-22; 13:20.) |
||
| A szellemi
lények dicsőségesek és fénylők.
|
Harmadszor, a szellemi lények
dicsőségesek az ő rendes állapotjukban. Sokszor emlékszik meg
ezekről a Szentírás, hogy ők dicsőségesek és fénylők.
Az angyalnak arca, ki eltávolította a követ a sír bejáratáról olyan
volt, mint a “villámlás”.
Dániel is látott (197) egy ilyen szellemi testet és ezt a következőképpen írja: le: “Az ő szemei mint az égő szövétneknek, az ő orcája mint a villámlásnak ábrázatja, az ő karjai és lábai mint a tüzes ércnek ábrázatja és az ő beszédének szava mint a sokaságnak szava.” Dániel őt látva földre esett, mint akárcsak egy halott ember. (Dán. 10:6. 10, 15, 17.) A Tarsusbeli Saulnak is egy ily hasonló jelenete volt, előtte megjelent Krisztus dicsőséges teste, mely nagyobb fénnyel fénylett mint délben a nap. Saul elveszítette látóképességet és leesett a földre. Mindezekből tehát azt látjuk, hogy a szellemi lények alakja csakugyan dicsőséges, olyannyira, hogy azokat csak akkor láthatjuk, ha ők emberi lények alakjában jelennek meg vagy pedig ha erre a célra az ember szemei külön kinyittatnak. Ez a következtetés megerősítést nyer, ha ezek a nyilatkozások részleteit megvizsgáljuk. Az Urat egyedül Saul látta, míg azok az emberek, kik Saullal együtt voltak, hallották ugyan az Úr szavát, de őt magát nem láthatták. (Csel. 9:7.) Azok az emberek, kik Dániellel voltak, nem látták azt a dicsőséges lényt, melyet ő leírt, de már a jelenlétének a puszta érzete is annyira megfélemlítette őket, hogy elszaladtak és elrejtették magukat. Ismét erről a dicsőséges lényről ez van mondva:
Hát Dániel, az az ember, akit az Úr oly nagyon szeretett, mint halott esett a földre annak a láttára, és a ki előtt Perzsia fejedelme állhatott huszonnégy napig? Hogyan lehetséges ez? Minden bizonnyal az Úr nem a Perzsia fejedelem fényében jelent meg. Nem; akár láthatatlanul volt jelen; akár pedig emberi alakban. |
||
| Szellemi és emberi természet teljesen különböznek egymástól. |
A feltámadás óta Urunk
szellemi lény; természetes dolog, hogy ugyanazon szellemi erők,
melyekkel az angyali lények bírtak, ő benne is meg voltak. És hogy
csakugyan így van a dolog, azt bővebben a következő fejezetben
fogjuk látni.
(198) Ekképpen az eddigiekben azt találtuk, hogy a Szentírás szerint a szellemi természet és az emberi természet egymástól teljesen különbözik, s nekünk nincs is adatunk arra nézve, hogy ez a két természet valaha is egybe olvadna. Sőt ellenkezőleg, azt mutatja, hogy csakis egy néhány ember fog az emberi természetről átváltozni az Isteni természetre, melyre Jézus, mint az ő feje, máris fel van magasztalva. És ez a különös és megjegyzésre méltó Jehova tervében csakis azt a különös és nevezetes célt szolgálja, hogy Isten ezekből külön segítőket és eszközöket nevel, kik magukra vállalják majd az egész mindenség megújításának nagy munkáját. De hadd vizsgáljuk most meg e szavakat. |
||
| A halandóság azt jelenti hogy
a halál lehetséges.
|
HALANDÓSÁG ÉS HALHATATLANSÁG. Ezen szavaknak valódi jelentőségét teljes összhangzásban találjuk a Biblia állításainak összehasonlításában, melyben tanultunk az emberi és szellemi lényt, a földi és mennyei igéreteket illetőleg. Ezen szavaknak rendesen igen bizonytalan értelmet adnak. Úgy általánosan, mint Szentírati használatban, és ezek a helytelen fogalmak idézik elő azokat a téves nézeteket a tárgyról, mellyel összeköttetésben állnak.
|
||
| A halhatatlanság azt jelenti,
hogy a halál lehetetlen.
A halandóság és a halhatatlanság fogalmai zavarosan vannak megértve. |
A halandóság általános,
de téves fogalma az, hogy ezt oly állapotnak tüntetik fel, melyben a
halál elkerülhetetlen. A halhatatlanságnak közönséges fogalma,
körülbelül megközelíti a valót.
E szó “halhatatlan” a nem- halandóságot jelképezi: és így maga a szó egyszersmind annak a helyes meghatározása is. Mivel e szóról, hogy halandó, annyi téves (199) fogalom kering, azért van az, hogy összezavarodnak, mikor megpróbálják eldönteni, vajon Ádám bűnbeesése előtt halandó volt-e vagy halhatatlan. Így okoskodnak ők: ha Ádám halhatatlan lett volna, akkor Isten nem mondhatta volna neki, hogy “amely napon abból eszel, halálnak halálával halsz meg” mert egy halhatatlan lényre nézve lehetetlen volt hogy meghaljon. Ez logikus következtetés. De másrészről ők azt állítják, hogy ha Ádám halandó lett volna, akkor miben állt volna ama büntetés, hogy a halálnak halálával haljon meg; hiszen ha halandó (az ő téves magyarázatuk szerint) akkor úgy sem kerülhette volna el a halált. |
||
| Halandó
élet külső tényezök által van fenntartva.
|
A nehézséget mindjárt észrevesszük,
hogy csakis abban van, hogy a halandóság fogalmat helytelenül értelmezik.
Hogyha annak a helyes értelmét alkalmazzuk, akkor egyszerre világos
lesz előttünk minden. Ádám halandó volt—azaz abban az állapotban,
melyben a halál nem tartozott a lehetetlenségek közé.
Neki meg volt az életnek teljes és tökéletes mértéke. Mégsem volt élete önnmagában. Az ő élete csak fenn lett tartva “a kertnek minden fája által” kivéve azt az egy fát, melytől el volt tíltva; és ameddig engedelmeskedett, összhangzásban volt Teremtőjével, addig biztosítva volt az élete. Ekképpen az élet fenntartó nem volt tőle megtagadva. Látjuk tehát, hogy Ádámnak volt élete, és ő a halált teljesen elkerülhette volna. Mégis a halál maga nem tartozott a lehetetlenségek közé—ő halandó volt. |
||
 |
A kérdés ismét felmerül,
hogyha Ádám halandó volt és próbán volt, a halhatalanságért volt-e
ő próbán? Az általános válasz bizonyára az volna, hogy: igen.
Mi pedig azt mondjuk, hogy: nem.
Az a próba, amelynek ő alá volt vetve, csak annak a megtudására volt, hogy vajon méltó-e vagy méltatlan-e annak az életnek a folytatására és áldásokra, amelyet már amúgy is bírt. Minthogy sehol sem lett neki megígérve, miszerint ha megmarad engedelmességben, hogy akkor halhatatlan lesz, azért kell, (200) hogy minden ilyféle okoskodást figyelmen kívűl hagyjunk. Neki csak az volt megígérve, hogy mindaddig, amíg megmarad az engedelmességben, élvezni fogja az akkor is élevezett áldások folytatását, és őt csak azzal fenyegették, hogy ha engedetlen lesz, akkor ezeket az áldásokat mind elveszíti—azaz meghal. A halandóság fogalmának téves magyarázata arra a gondolatra bírta a sokaságot, hogy mindaz ami nem hal meg az már halhatatlan. Ebbe az osztályba sorozzák ők tehát a mennyei Atyánkat, Urunk Jézust, az angyalokat és az emberiséget. Persze az csak tévedés, mert az emberek nagy sokasága, kik a megsemmisüléstől megmenekednek is, valamint a mennyei angyalok mindig halandók maradnak; ők tehát, bár a tökéletes boldogság állapotában vannak, mégis csak oly halandó természetűek, kik elszenvedhetik a halált is, a bünnek zsoldját, ha bűnt követnek el. Létezésük biztonsága feltételekhez van kötve, úgy mint az Ádámé volt, a mindenható bölcs Istennek engedelmeskedni, azon Istennek, akinek igazságossága, szeretete és bölcsessége, kinek hatalma azt cselekszi, hogy mindenek egyformán javukra van azoknak, akik őt szeretik és őt szolgálják, amely teljesen be van bizonyítva az ő cselekedetei által a jelen időben a bűnnel. |
||
| Egyedül
az Isteni Természet halhatatlan. Az emberiség nagy tömege mindig halandó
lesz.
Sátán meg lesz semmisitve, és ez azt bizonyitja, hogy az angyalok halandók. |
Sehol a Szentírás nem
mondja, hogy az angyalok halhatatlanok, vagy hogy a visszaállított
emberiség halhatatlan lesz. Ellenkezőleg, a halhatatlanság csakis
az isteni természetnek van tulajdonítva.
Eredetileg csakis Jehovának kizárólag, és későbben Jézus Urunknak, az ő jelenlegi felmagasztalt állapotában és végül az Egyháznak ígéret alapján Krisztus testének mikor ő vele együtt megdicsőíttetik. (1.Tim. 6:16; Ján. 5:26; 2.Pét. 1:4; 1.Kor. 15:53,54). Nem csak arról van határozott bizonyságunk, hogy a halhatatlanság kizárólag csakis az isteni természetre vonatkozik, de bizonyítékunk van arra is, hogy az angyalok halandók, abban a tényben, hogy Sátán, ki egyszer az angyalok között fő volt, meg lesz semmisítve. (Zsid. 2:14).Az a tény, hogy őt meg (201) lehet semmisíteni, eléggé mutatja, hogy az angyalok is a halandók csoportjába tartoznak. |
||
|
Ekképpen tekintve a dolgot,
látjuk, hogy mikor a javíthatatlan bűnösök ki lesznek törölve,
akkor mindkét, úgy a halandó, mint a halhatatlan természetűek örökké
fognak élni boldogságban és szeretetben—az első osztály oly
természettel lesz felruházva, mely a halálra képtelen, nekik életük
van önmagukban (Ján. 5:26) az utóbbi osztály pedig a halálnak alárendelt
természettel, akik azonban létük tökéletessége következtében
ismerik a bűnt, a gonoszt és így a halálbüntetésre okot nem
adnak.
Ők Isten törvénye által helyesnek találtatnak és így mindörökké el lesznek látva mindazzal a szükséges kellékekkel, melyekkel fenntarthatják életüket tökéletessségében, és sohasem halnak meg. |
|||
| Az ember
halandó – ez megsemmisiti az örök gyötrelem tanát. „A lélek, amely vétkezik, meg kell haljon.“ |
A halandóság és
halhatatlanság fogalmának helyes megismerése
és azoknak a Szentírás szerinti értelme megdönti azonnal az örökös
gyötrelmek elvének alapját. Mely azon a nem Bibliai teórián alapszik,
hogy Isten halhatatlannak teremtette az embert és ennélfogva nem szünhet
meg létezni és hogy Isten meg sem semmisítheti őt.
Ebből következtetik azt, hogy a javíthatatlannak is kell valahol és valahogyan élnie,és így arra a következtetésre jutnak, hogy minthogy ezek a javíthatatlanok nincsenek összhangzásban az Istennel, kell hogy örökkévalóságuk gyötrelem legyen. De ezzel ellentétben áll persze Isten ígéje, mely szerint ő a bűnnek és bűnösségnek ily örökkévalósága ellen azt rendelte el, hogy az ember halandó és hogy a javíthatatlan bűnösnek a büntetés az akarattal elkövetett bűn és a teljes világosság és tudomány ellen ki vétkezik, nem örökkévaló gyötrelem lesz, hanem egy második halál.
|
||
|
“KICSODA VAGY TE, HOGY ISTEN ELLEN VERSENGSZ?” (RÓM. 9:20.) Sokaknak az a téves nézete, hogy az igazság megkívánná, hogy Isten kegyeinek kiosztásánál ne tegyen (202) különbséget teremtményei között, azaz ha egyet felmagasztal, az igazságosság szerint neki mindenkit fel kellene magasztalnia, hacsak egyik vagy másikról ki nem tűnnék, hogy ehhez való jogát valami úton-módon elveszítette, amely esetben az joggal valami alacsonyabb rangba osztható volna. Ha ez az elv helyes volna, akkor az is kitűnnék, hogy Istennek tulajdonképp nem is volt joga ahhoz, hogy Jézust magasabbra teremtse, mint az angyalokat és így arra sem, hogy Jézust az isteni természetre felmagasztalja, hacsak a többi angyalokkal és az általános emberiséggel ugyanazt nem szándékozta volna. |
|||
| Istennek joga volt ahhoz, hogy Jézust magasabbra teremtse mint az angyalokat. |
Ha ezt az elvet tovább
visszük, akkor Istennek, ha egy vagy egyes embereket részesévé akart
volna tenni az isteni természetnek, akkor az összes emberiséget esetleg
ugyanarra az isteni természetre kellett volna felemelnie.
És miért ne vigyük ezen elvet egészen a legvégsőkig, és ezen haladás törvényét alkalmazzuk a barmokra és rovarokra, és mondjuk azt, mivel hogy azok is Istennek teremtményei, ők is el kell érjék a létezésnek legmagasabb fokát—az isteni természetet? Természetes, hogy ez képtelenség és épp annyi értelemmel bír, mint a többi ez elvből levont okoskodások. |
||
|
Valószínű, hogy ezt a
téves felfogást senki sem fogja annyira a végletekig vinni. De ha mégis
ez az elv csakugyan az igazságon alapulna, hol lehetne azt megrövidíteni,
hogy mégis igazságos volna. És ha csakugyan ilyen volna Isten terve,
hol maradnának az ő munkájának tetszetős változatosságai?
Nem ilyen az Isten terve.
Az egész természet úgy az élő, mint élettelen teremtmények mutatják az Isteni hatalom, bölcsesége dicsőségét és változatosságait. “És mint az egek hírdetik az Istennek dicsőségét és az Ő kezeinek munkáját hírdeti ama kiterjesztett erősség”, csodálatos változatosságban és szépségben mennyivel inkább kell, hogy intelligens teremtményei különbözőképpen mutassák az ő erejének hatalmának magasabb dicsőségét. Mi az Isten igéjének tanításából és a természet hasonlatosságaiból ésszerűen így látjuk. |
||
| Igazságosság megértve. |
(203) Nagyon fontos az, hogy
nekünk az igazságosság fogalmáról megfelelő képünk legyen. Egy
kegyelmet sohasem szabad olyan értékűnek tekinteni, mint a
jogos érdem megjutalmazását. Egy egyszerű igazságszolgáltatás
nem szolgáltat alkalmat különös háládatosságra, épp oly kevésbbé,
mint az nem a szeretet bizonyítéka.
De Isten megmutatta az ő nagy szeretetét összes teremtményei iránt, meg nem érdemelt kegyeinek végnélküli láncolata által, mely megkívánja viszonzásul azoknak szeretetét és dicsőítését. |
||
 |
Istennek joga van ahhoz, ha
Ő úgy akarja, hogy minket csak egy rövid ideig élő teremtményeket
teremtsen, még akkor is, ha sohasem követtünk volna el bűnt. Mint
ahogy az Ő alacsonyabb fokú teremtményeit. Neki jogában volt
minket úgy teremteni, hogy csak egy évszakig élvezhessük az Ő áldásait,
mely idő letelte után teljes joggal kitörölhetett volna bennünket
a létből.
Valóban még az oly rövid ideig tartó lét is csak kegyelem lett volna. Mert hisz csak az Ő kegyelmének köszönhetjük, hogy egyáltalán van létünk. Mennyivel nagyobb az Ő kegye, mikor ismét visszaállít bennünket a létbe, melyet bűnünk következtében egyszer már elveszítettünk. |
||
|
Továbbá azt is csak Isten
kegyelmének köszönhetjük, hogy mint emberek jöttünk e világra és
nem mint állatok; csakis Istennek kegye, hogy az angyalok természetüknél
fogva csak valamivel feljebb valók, mint az emberek; és az is csakis
Isten kegye, hogy Jézus Urunk és az ő menyasszonya részese lesz az
isteni természetnek.
Ennélfogva az intelligens teremtmények köszönettel kell vegyék mindazt, amit Isten rájuk kimért. Bármily más észjárás megérdemli a kárhoztatást, és ha annak enged, bizonyára megaláztatásban és megsemmisülésben fog részesülni. Az embernek nincs joga ahhoz, hogy angyal kívánkozzék lenni, mert ő sohasem volt arra a magaslatra kijelölve; de még az angyaloknak sincs joguk az isteni természetet kívánni, mert az nekik sem volt soha felajánlva. (204) A Sátán gőgösségének is ez volt a vágyakozása, mely az ő lealáztatását eredményezte és amely az ő megsemmisülésével fog végződni. (Ésaiás 14:14) “Valaki magát felmagasztalja, megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik” (Luk. 14:11) de nem szükségképpen a legmagasabb helyre. |
||
|
|
Részben az igazság fogalmának
helytelen magyarázata, részben pedig más okok miatt, a kiválasztásnak
a tárgya, amint azt a Szentírás tanítja, sok eszmecserére és
helytelen magyarázatra adott alkalmat. Hogy a Szentírás csakugyan tanítja
a kiválasztást, azt kevesen fogják tagadni; de hogy ez a választás,
vagy kiválasztás milyen elven vagy milyen alapon alapszik, erre vonatkozólag
nagyon is eltérnek a fogalmak.
Némelyek azt állítják, hogy az csak önkényes és nem feltételes választás, mások pedig, hogy az feltételes. Azt hisszük, hogy némi igazság mindkét felfogásban van. Isten részéről egy kiválasztás nem más, mint az ő választásának a kifejezése egy bizonyos célra, hivatalra vagy állapotra. Isten, teremtményei közül kiválasztott némelyeket, hogy angyalok, némelyeket, hogy emberek, állatok, madarak vagy rovarok stb. legyenek és épp úgy kiválasztotta azokat is, kiket saját isteni természetével ruház fel. És bár Isten bizonyos feltételektől függően kiválsztja azokat, kiket részesévé akar tenni isteni természetének, azért mégsem lehet azt mondani, hogy ezek talán inkább megérdemlik ezt a kegyet, mint mások; mert az csak tisztán Isten kegyelmének köszönhető, hogy bármely teremtésnek, akármilyen alapon is van létezése. |
||
| “Azért nem azé a választás,
akinek arra akarata van, sem azé, aki fut, hanem a könyörülő
Istené.” (Rom. 9:16)
Isten nem azért adta a meghívást a kiválasztottaknak az isteni természetre, mintha ők jobbak lettek volna, mint a többiek, mert hisz Ő figyelmen kívül hagyta az angyalokat is, akik pedig nem vétkeztek, és meghívott némelyeket a megváltott bűnösöket, az isteni természet dicsőségére. Istennek jógában áll, hogy az sajátjával úgy tegyen, (205) ahogyan ő akar és hogy tervét véghez vigye, ezt a jogát gyakorolja is. |
|||
Nincsen-e a fazekasnak ereje az agyagon?
|
Mivel tehát mindenünk, amink van, Isten kegyelméből van: “Kicsoda vagy te, ó ember, hogy Isten ellen versengesz? Avagy mondja-e a földedény annak, ki ezt formálja: Miért csináltak engem ilyen módon? Avagy nincsen-e a fazakasnak hatalma a sáron, hogy azon sárból csináljon némely edényt ékességre, némelyt pedig éktelenségre?” (Róm. 9:20,21.) Mindannyian ugyanazon isteni hatalom által teremtettünk. Némelyeknek van magasabb természetük, és nagyobb tiszteletük, némelyeknek pedig alacsonyabb természetük és kevesebb tiszteletük.
|
||
|
Senkinek
sincs joga, hogy Istennek parancsoljon. Ha Ő alkotta a földet
és nem hiába, hanem azért, hogy azon helyreállított tökéletes
emberek lakjanak, mik vagyunk hát mi, hogy Isten ellen versengjünk, azt
állítván, hogy igazságtalanság történik akkor, ha nem egyformán változik
át mindenik a szellemi vagy angyali vagy éppen az ő tulajdon isteni
természetére?
Nem kell-e inkább alázatossággal jöjjünk Isten igéjéhez és inkább a jövő dolgokat illetőleg kérjük, semmint rendelkezzünk, vagy azt kívánjuk, hogy saját ideáinkat vigye véghez? Uram őrizd meg a te szolgáidat a vakmerő bűnöktől, ne engedd, hogy azok uralkodjanak fölöttünk. Azt hisszük, hogy Isten gyermekei közül tudatosan senki sem fog parancsolni az Urnak, s mégis mily könnyen (206) és majdnem öntudatlanul esnek sokan ebbe a tévedésbe. |
|||
| Az emberi faj Istennek gyermekei a teremtés által – az Ő keze munkája. | Az emberi nem Istennek
teremtése, Istennek gyermekei—az ő keze munkája—és ezekre
vonatkozó tervezete egész tisztán benne foglaltatik a Szentírásban.
Pál apostol azt mondja, hogy az első ember (aki mintája volt annak, hogy milyen lesz az emberiség tökéletes formájában) földből való volt, földi volt; utódai, az evangéliumi Egyház kivételével, még a feltámadásuk után is megmaradnak földi emberi lényeknek. (1.Kor. 15:38, 44) Dávid kijelenti, hogy az ember csak valamennyire volt kisebbnek teremtve az angyaloknál, és dicsőséggel, tisztelettel és hatalommal ruházta azt fel. (Zsolt. 8:5-8) És Péter apostol, a mi Urunk, valamint az összes próféták, kik eleitől fogva voltak, kijelentik, hogy az emberiség vissza lesz állítva ama dicsőségre, tökéletességre, és ismét uralni fogja e földet, mint annak idején képviselője, Ádám uralkodott. Csel. 3:19-21. Ez az az örökrész, amit Isten választott, hogy az emberiségnek adjon. És mily dicsőséges rész! |
|
Távolítsd el szemeid elől egy pillanatra mindazt a nyomort, fájdalmat és szomorúságot, mely most bűnünk következtében ellepi e földet, és idézd fel lelki szemeid előtt a tökéletes földnek dicsőségét, amikor a bűnnek még az árnyéka sem fogja megzavarni az emberi társadalom összhangját és békéjét, nem lesz egy keserű gondolat, nem lesz egy szívtelen pillantás vagy szó; a szeretet fog buzogni minden szívből s minden szívben visszhangra fog találni és a jóakarat fog irányítani minden cselekedetet. Betegség nem lesz többé; sem fájdalom, sem a romlottságnak semmi látszata, de még a hasonló dolgoknak a félelme sem háborgat többé. Idézd csak elő magadnak az egészség és testi szépség összes formáit, amelyet csak valaha láttál és gondolj arra, hogy a tökéletes ember ezt a szépséget is felül fogja múlni. A belső tisztaság a szellemi és erkölcsi tökéletesség szépsége fog minden arcot dicsőíteni. Ilyen lesz a földnek társadalma is (207) a siránkozók szemeiből a könnyek eltöröltetnek, ha majd tudatára jönnek annak, hogy a feltámadás munkája befejeződött. Jel. 21:4. |
| Az ember
áthatva és elragadtatva lesz a dicsőségtől az emberi alapon.
Ahogy Isten örvend a tökéletességnek, úgy lesz az emberrel is.
|
De ez még csak az emberi társadalomban előforduló változás. Ne felejtsük el azt, hogy a föld is, mely arra volt teremtve, hogy tökéletes lények lakjanak azon, alkalmas és kedves lakhely lesz azok részére, amint az jelképezve van a paradicsomban, ahová az ember mintaképe lett elhelyezve. A paradicsom vissza lesz állítva. A föld nem terem többé töviseket és bogáncskórót és nem fogja megkövetelni, hogy az ember verejtékkel keresse meg a kenyeret, mert a föld meghozza (könnyen és természetesen) az ő gyümölcsét. “A puszta virágozni fog, mint a rózsa”; az alacsony állati teremtmények is tökéletesek, odaadó és engedelmes szolgái lesznek az embernek; maga a természet összes tetsző változatos- ságaival arra fogja indítani az embert, hogy megismerje Isten dicsőségét és hatalmát és azt imádja. A szív és a lélek örvendeni fog benne. Az új dolgok iránti fáradhatatlan vágyakozás, mely a jelenben uralkodik, nem természetes, hanem természet ellenes állapot, mely a mi tökéletlen- ségünkben és a jelen viszonyokkal való elégedetlenségünkben leli magyarázatát. Az nem Istenhez illő, hogy valami új után nyugtalanul sóvárogjon. A legtöbb dolog Ő előtte mind régi és Ő csakis a megállapított régi és tökéletes dolgokban találja örömét. S így lesz az emberrel is, ha az Isten képmására ismét visszaállíttatik. A tökéletes ember nem is fogja tudni vagy ismerni és ennek következtében nem is fogja kívánni a szellemi lények dicsőségét mert az ő természete különböző, épp úgy, mint a halak, vagy madarak ugyanez oknál fogva nem fogják kívánni az emberi természetet, hanem mindegyik inkább örvendeni fog a saját természetében. Az ember annyira át lesz hatva az őt körülvevő dicsőséggel az emberi alapon, hogy nem fog vágyakozni más természet vagy más állapot után, mint amilyennel bírni fognak. Az Egyház jelenegi tapasztalata egy tekintetre (208) megmagyarázza ezt. “Mily nehezen,” mennyi nehézséggel fognak e világ gazdagjai bejutni Isten országába. Az a csekély földi jó is, amellyel most bírunk, a jelenelgi bűn és halálnak uralkodása alatt, annyira hatalmat vett az emberi természeten, hogy különös isteni segítségre van szükségünk, hogy szemeinket és vágyakozásunkat a szellemi ígéretekre tereljük. |
|
| Mi az Istennek terve a Keresztyén Egyházzal kapcsolatosan? |
Az hogy a Keresztény Egyház,
Krisztusnak teste, kivétel Istennek az emberiség boldogulására irányuló
tervében, az kitűnik abból is, hogy az a kiválasztás az isteni
tervben már el volt határozva még a világ fundamentuma felvettetése
előtt.
Eféz. 1:4, 5 szerint, amikor Isten nemcsak a bűnbeesését látta előre az emberiségnek, de már mindjárt el is határozta ez osztálynak megigazulását, megszenteltetését, és megdicsőűlését is, kiket ő az Evangéliumi korszakban elhív arra a célra, hogy az Ő Fiának ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy részesei legyenek az isteni természetnek és hogy Krisztussal egyetemben örököstársak a Millenniumi királyságban, az igazság és a béke általános megállapításában. Róm. 8:28-31. |
|
| Az Egyház
egy szándékkal van kiválasztva.
Az egyház osztály egy egyéni próba és egyéni gyözedelem által van kiválasztva. |
Ez mutatja, hogy az Egyház
kiválasztása Isten részéről már elejétől fogva elhatározott
dolog volt, de jegyezzük meg, hogy ez nem egy alaptalan, az egyház
tagjainak egyenkénti kiválasztása. A világ fundamentumának
felvettetése előtt Isten csak azt határozta el, hogy egy ily
csoport ki fog választatni egy bizonyos célra, egy
bizonyos időben—az evangéliumi korban.
Bár kétség sem fér ahhoz, hogy Isten előre is láthatta volna az egyház egyenkénti tagjainak is a cselekedeteit, hogy előre tudhatta volna, hogy ki lesz érdemes arra, hogy ebben a “kicsiny sereg”-ben helyet foglaljon, mégis Isten igéje nem eképpen adja elő a kiválasztásról szóló tant. Nem az az értelem, mintha egyenkénti elővégzetről volna szó, mint azt az apostol igyekszik kifejteni, hanem egy osztály elővégzetéről, mely osztály hivatva van arra, hogy Isten céljainak megfelelően töltse be azt (209) a megtisztelő állást, melyre hivatva van, s ez a választás szigorú feltételekhez van kötve, a hitnek megpróbálásához, engedelmességhez és minden földi javak feláldozásához—egészen a halálig. Eképpen egy egyéni megpróbálás és az egyenkénti győzedelmesség által választatnak vagy fogadtatnak el ennek az előre elrendelt osztálynak egyes tagjai, hogy mindazon áldásokban és jótéteményekben részesüljenek, melyet Isten ez osztály részére elrendelt. |
|
| „Megdicsőitve“
azt jelenti, hogy „Megtisztelve“.
|
A Rómabeliekhez írt levél
8. rész 30-ik versében levő szó “dicsőítette” a Görög doxazo
szóból ered, mely azt jelenti, hogy megtisztelt. Az az állás,
melyre az egyház megválasztatott egy nagy tisztelet. Senki nem is
gondolhat vagy nem vágyakozhat oly nagy tisztelet után.
Még Urunk Jézus is először meg volt hívva erre a nagy tisztességre, mielőtt vágyakozott volna arra, mint ahogy olvassuk: “Aképpen a Krisztus is nem tulajdonította magának e tisztséget, hogy Főpap lenne, hanem az, aki ezt mondotta vala neki: Én Fiam vagy te, én ma szűltelek téged.” A mennyei Atya így tisztelte meg Urunkat, Jézust, és a kiválasztott testnek mindenike, kik örökös társak lesznek vele, eképpen fognak Jehova kegyelme folytán megtiszteltetni. Miképp a fej, úgy a test, az Egyház is akkor kezdi érezni a megtiszteltetés kezdetét, mikor az igazságnak beszéde által fogamzva vannak Istentől a szellemi természetre (Jakab 1:18) és teljes mértékben csak akkor fognak bevezettetni abba a tisztségbe, amikor a Lélektől megszületnek, ha szellemi lények lesznek a megdicsőített Fej ábrázatára. Azok, akiket Isten eképp fog megtisztelni, tökéletesek és tiszták kell legyenek, és minthogy mi mindannyian bűnösök vagyunk, ő nemcsak meghívott e tiszteségre, de gondoskodott már a megigazulásról is a bűnből, az Ő Fia halála által, hogy ezáltal képessé tegyen bennünket arra a nagy tisztség elfogadására, melyre meghívott. |
|
| Hivatalosak, kiválasztottak és
hűségesek.
|
Ezen “kicsiny sereg” kiválasztására
Isten egy nagy általános meghívást tett, “sokan vannak a hivatalosok.”
Mindenki nincs meghíva. Ez a meghívás (210) eleinte Urunk idejében,
csakis a “testi Izráel”-re szorítkozott, de most ahány emberrel
Isten szolgái csak találkoznak (Lukács 14:23) mind meg vannak sűrgetve
vagy erőltetve (de nem kényszerítve), hogy vegyenek részt e kiváltságos
kegyelem ünnepében.
De még azok közül sem találtatnak mind érdemeseknek, kik meghallották e hívást és eljöttek. A mennyegzői ruha a Krisztus igazságosságának tulajdonítható, elő van ugyan készítve, de sokan nem használják azt és így megvetették. Sőt még azok közül is igen sokan, akik magukra vették a megigazulásnak öltönyét s némelyek, akik azt a tiszteletet el is nyerték, hogy egy új természetre fogantattak az ő szövetségükhöz való hitetlenségük által elmúlasztják az ő hivatalukat és választásukat megerősíteni. Azokat, akik méltóknak találtattak a Bárány dicsőségében megjelenni, a Szentírás “hivatalos-, választottak- és híveknek” nevezi el. (Jel. 14:1 és 17:14). |
|
| A meghivásnak
feltételei vannak.
|
A meghívás valós, Isten
elhatározása, hogy kiválasztja és felmagasztalja az Egyházat, megmásíthatatlan;
de hogy ki fog tartozni ezen kiválasztott osztályhoz, az bizonytalan.
Mindazok, akik részesedni akarnak e dicsőségben teljesíteniük
kell a meghívás feltételeit.
Mert a nagy kegyelem nem annak adatik, aki akarja, sem annak, aki fut, hanem aki akkor akarja és fut, amikor híva van. Minthogy eképpen kétséget kizárólag kimutattuk, hogy Istennek kizárólagos hatalma van az Ő teremtményeivel tetszése szerint cselekedni, mi még arra a tényre hívjuk fel a figyelmét az olvasónak, hogy az az elv, mely szerint Isten kegyeit osztogatja, nem más, minthogy abban lehetőleg mindenki általánosan részesüljön. |
|
| Nincs keveredés a természetek között. | Míg tehát a Szentírás alapján meggyőződhetünk arról, hogy az emberi és a szellemi természet két különböző dolog, hogy Isten nem szándékszik (211) ezt a kettőt egyesíteni, ami különben csak tökéletlen természetet eredményezne és, hogy az egyik természetből való átváltozás a másik természetbe nem szabály, hanem csak kivétel, Krisztusnak egyetlen példájában igen érdekessé válik annak a megvizsgálása, hogy miképpen fog ez a változás végbemenni, milyen feltételek alatt érhető az el, és hogy milyen módon lehet azt megvalósítani. | |
| A természet
átváltozása az emberiből az istenire jutalom által adatik.
|
A feltételek, melyek alatt
az Egyház az Úrral együtt fel lesz magasztalva az isteni természetre
(2. Pét. 1:4), ugyanazok, amelyek alatt Krisztus nyerte a felmagasztalást;
követni kell az Ő nyomdokait (1. Pét. 2:2l), fel kell magát áldozni
élő áldozatul, amint azt Ő tette, és hűségesen meg kell
tartani mindazt, amit a feláldozásunk alkalmával fogadtunk, mindaddig,
míg a feláldozás a halállal véget nem ér.
Ez a természet-átváltozás (az emberiről az isteni természetre) ajándékképpen adatik azoknak, kik az evangéliumi korban feládozzák magukat s emberi természetüket, amint azt Urunk tette, feláldozzák minden érdekeivel, reményeivel együtt a jelenben és jövőben—egészen a halálig. A feltámadás alkalmával az olyanok feltámadnak, de nem azért, hogy részesüljenek az emberiséggel az emberi tökéletesség visszaállításában és annak azt követő minden áldásaiban, hanem hogy részesek legyenek az Úrnak hasonlatosságában, dicsőségében és örömeiben, hogy Ő vele részesei legyenek az isteni természetnek. Róm. 8:17, 2. Tim. 2:12. |
|
| Az Uj Természet:
Fogamzás, és azután a Megszületés.
|
Ennek az új természetnek a
kezdete és kifejlődése hasonló az emberi élet kezdetéhez és
kifejlődéséhez. Amint az emberi életnél is először van a
fogamzás és csak aztán a megszületés, így van ez az isteni természetnél
is.
A szentek—úgy mondja a Szentírás—Istentől lettek fogamzva az igazságnak beszéde által (1. Pét. 1:3; 1. Ján. 5:18; Jakab 1:18), vagyis ez azt jelenti, hogy az első ösztönt az új életre Istentől kapják az ő igéje által. Mikor aztán a Megváltóba vetett hitük által megigazulván, meghallják a (212) meghívást, mely így hangzik: “Állítsátok a ti testeiteket élő, szent (a megváltott és megigazult és azért) Istennek kedves áldozatul ama ti okos tiszteleteteket.” (Róm. 12:1) és ha ők e meghívásnak eleget téve, teljesen feláldozzák az ő megigazult emberi életüket Istennek élő áldozatul, Jézushoz hasonlóan, akkor az el is lesz fogadva Isten által, és abban a pillanatban máris kezdetét vette a szellemi élet. Ezek egyszerre úgy gondolkodnak és cseledeknek, amint az új (átváltozott) elméjük azt nekik parancsolja, és kezdik megfeszíteni az emberi kivánságokat. Az önfeláldozásnak ama pillanatától kezdve Isten úgy tekinti őket, mint “új teremtményeket.” |
|
| Az „Uj
Teremtmény“ embrió fejlödése.
|
Így azután ez az embrió,
megfogamzott, de ki nem fejlődőtt “új teremtményeknek” a régiek,
mint az emberi vágyódások, remények, tervek stb. elmúlnak és
mindenek megújulnak. Az embrió “új teremtmény,” nő és fejlődik,
amint a régi természet vágyakozásaival, reményeivel stb. megfeszíttetik.
Ez a két folyamat párhuzamosan halad egymás mellett; a felszentelés és feláldozás pillanatától kezdve az emberi természet haláláig, és a szellemi természet megszületéséig. Amint az Isten Lelke az Ő igéje által folytonosan jobban és jobban tárja fel az Ő tervét, ugyanolyan mértékben megeleveníti még a mi halandó testeinket is (Róm. 8:11), képesíti ezt a halandó testeinket az Ő szolgálatára, míg végre a kellő időben új testünk lesz—szellemi, mennyei, mely minden tekintetben illő lesz a mi új isteni fogalmunkhoz. |
|
| Az első feltámadás |
Az “új teremtményenek”
a megszületése a feltámadás alkalmával fog megtörténni (Kol. 1:18)
és ez az osztály feltámadása az első (vagyis választott) feltámadásnak
van jelezve. (Jel 20:6).
Ne felejtsük el, hogy tényleg még nem vagyunk szellemi lények egészen a feltámadásunkig, bár a fiúság lelkének vételétől fogva olyanoknak tekintetünk. (Róm. 8:23-25, Eféz. 1:13,14; Róm. 6:10,11). Amikor tényleg szellemi lényekké leszünk, azaz ha (213) megszületünk a lélektől, megszününk testi lények lenni; mert “ami a lélektől született, lélek az.” |
|
| Felszentelés |
Valamint az ember születését
is az emberi fogamzás előzi meg, úgy a szellemi lénnyek megszületését
is a feláldozáskor a szellemi fogamzás előzi meg.
Mindazok, akik Ádámhoz, az első emberhez hasonlóan testtől születtek, ezek is először testtől lettek fogamzva; ezek közül némelyek újra lettek fogamzva az Isten szellemétől az igazságnak beszéde által, hogy ők a kellő időben az első feltámadáskor megszülessenek szellemi lényekké a mennyeieknek hasonlatosságára, “és miképpen hordoztuk a földieknek az ábrázatát, mi (az egyház) a mennyeinek is hordozzuk az ábrázatát” hacsak ettől el nem esünk. (1. Kor. 15:49; Zsid. 6:6). |
|
Az elmétek megújulása –
egy átváltozási munka
|
Bár a mi mennyei hivatalunk
és engedelmességünk által, feláldozásunk elfogadása felett egy különös
pillanat határoz, mégis gondolatainknak Isten gondolatával való összhangzásba
hozása csak fokozatos munka, egy fokozatos hajlás a mennyei felé, annak,
mely természetesen a föld felé hajolt. Az apostol ezt az átváltozás
munkáját eképp magyarázza:
Figyelembe kell vennünk azt, hogy az apostol eme szavait nem a hitetlenekhez intézte, hanem azokhoz, kiket testvéreknek nevezett, amiről az előző vers is tanuskodik:
|
|
| A jellem és a természet változása.
|
Általánosan azt gondolják,
ha az ember megtért, ha a hitetlenből Istenben bízó ember lesz,
hogy ez az az átváltozás, melyet Pál apostol gondolt. Tény, hogy ez
is nagy és örvendetes átváltozás, de mégse az, amelyre az apostol
hivatkozik.
Ez csak a jellemnek átváltozása; de Pál a természetnek átváltozására hivatkozik, (214) mely a hívőknek az Evangéliumi korban bizonyos feltételek mellett megígértetett és Ő csak a hívőket szólította fel, hogy ezeknek a feltételeknek tegyenek eleget. Ha a jellemnek átváltozása még nem lett volna befejezett tény, azoknál, akikhez szavait intézte, akkor Ő azokat nem nevezte volna testvéreknek, —atyámfiainak, akiknek volt már valamijük, amit “szent és Istennek kedves” áldozatul áldozhattak volna fel, mert csakis azoknak a feláldozása ismertetik el Isten által szent és elfogadhatónak, kik a Megváltóba vetett hitük által megigazultak. Természetük átváltozását csakis azok fogják elérni, kik az Evangéliumi korban megigazult emberi lényüket felajánlják élő áldozat gyanánt, ahogy Jézus felajánlotta tökéletes emberiségét élő áldozatul, midőn nemcsak a jövő emberi létezéséhez való minden jogát feladta, hanem a jelen emberi kiváltságokat, kedvtöltéseket, jogokat stb. is semminek tekintette. Legelőször is az emberi akaratunkat kell feláldoznunk, úgy, hogy ezentúl nem a saját, se más ember akaratától ne legyünk vezetve, hanem kizárólag az isteni akarattól. Az isteni akarat lesz a mi akaratunk is és az emberi akaratot úgy fogjuk tekinteni, mint nem a miénket, hanem azét, akiről nem akarunk tudni. Minthogy az isteni akarat lett a mi akaratunk, mi isteni szempontból kezdünk gondolkodni, érezni és ítélni; Isten terve lesz a mi tervünk és Isten útai a mi útaink. Senki nem értheti meg teljesen ezt az átváltozást, ki magát jóhiszeműleg nem ajánlotta fel élő áldozat gyanánt és ennek következtében azt nem is kísérelte meg. Annakelőtte megörültünk bárminek, ami nem volt határozottan bűnös, mert hisz a világ és annak örömei csakis azért vannak teremtve, hogy az embert megörvendeztessék, az egyedüli nehézség legyőzni a bűnös hajlandóságokat. De a felszentelt, az átváltozott lénynek nemcsak hogy a bűnt kell kerülnie, de meg kell vetni még a földi örömöket is, és egész életét csakis Isten szolgálatára kell szentelnie. És azok a hűek, kik tényleg így élnek, (215) naponta fogják átérezni, hogy ez a világ nem az ő nyugvóhelyük és, hogy nekik nincs maradandó városuk ezen a földön. Szíveik és reményeik csakis arra a nyugalomra fognak áhítozni, “mely van az Isten népénél.” És ez a remény ismét csak éleszteni fogja őket a folytatólagos feláldozásra. |
|
Örökségünknek “komolysága”
|
Eképpen a feláldozás által
az elme megújul vagy átváltozik és a vágyakozások, kívánságok a
megígért szellemi és láthatatlan dolgok felé kezdenek emelkedni, míg
az emberi remények és vágyakozások ki fognak halni.
Az eképp átváltozottak, vagyis az átváltozás stádiumában levők elismertetnek “új teremtményeknek,” kik Isten által lettek fogamzva és így azon részben máris az Isteni természet részesei. Jegyezzük meg jól azok az “új teremtmények” és a hívők, vagyis az atyámfiai közti különbséget, melyek csakis megigazultak. Ez utóbbi osztályhoz tartozók még mindig a földön vannak, földiek. Ámbár távol vannak a bűnös vágyakozásoktól, reményeik és vágyaik olyanok, melyeket ígért mindeneknek helyreállításakor, kielégítő lesz, de az előbbi osztályhoz tartozók már nem e világ közül valók, mint ahogy Krisztus sem e világból való és az ő reményeik és vágyakozásaik azok a dolgok felé irányulnak, melyek láthatatlanok, ahol Krisztus ül Istennek jobb keze felől. A földi dicsőségre való kilátás bármily igéző legyen is a természetes emberre, többé nem elégíti ki azokat, akik ezen mennyei reménytől fogamzottak, kik csakis a mennyei ígéreteket látják és megértik az isteni terv reájuk vonatkozó intézkedését. Ez az új, isteni gondolkodásmód az igyekezet az isteni természet teljes bírására is, úgy testre mint felfogóképességre vonatkozólag. Némelyek talán megakadnak ezen a kifejezésen: isteni test, de a Szentírás mondja, hogy Jézus most az Atya személyének a teljes képmása és hogy mindazok, kik győzedelmesek lesznek, “hasonlatosak lesznek ő hozzá, mert meglátják őt amint van.” (1. Ján. 3:2). “Van lelkes (emberi) test és van lelki test.” (1. Kor. 15:44) Nem is tudnánk elképzelni sem az Atyát, sem Jézust (216) test nélküli szellemi lényeknek. Ők dicsőséges szellemi testek, bár eddig még nem nyilvánult meg dicsőségük nagysága és nem is fog megnyilvánulni mindaddig, míg mi nem részesedünk az isteni természetében. |
|
| Elménk átváltozása -
fokozatos A test átváltozása - pillanatnyi |
Míg az emberi ész, az
emberi gondolkodásmód csak fokozatosan változik át szellemivé, addig
emberi testünknek átváltozása szellemi testté egy pillanat műve
lesz. (1. Kor. 15:52.)
A jelen időben bírjuk ezt a kincset (az isteni indulatot) cserepedényekben, mondja Pál apostol, de kellő időben ez a kincs dicsőséges megfelelő edényben lesz elhelyezve—szellemi testünkben. |
|
| Szellemi természetnek egy
nagyobb hatáskőre van mint az emberinek.
|
Láttuk azt, hogy az emberi
természet hasonló a szellemihez. (1. Móz. 5:1). Példának okáért,
Istennek van akarata, ez megvan nekünk is, az angyaloknak is, Istennek
van emlékezőtehetsége s ítélőképessége, így van ez velünk
és az angyalokkal is.
Az észbeli műveletek természete mindkettőnél ugyanaz. Ha a megvizsgálandó adatok ugyanazok, akkor ugyanolyan körülmények között ez a két különböző természet ugyanarra a következtetésre juthat. Bár az észbeli képességek az isteni, emberi és angyali természetben hasonlóak, mégis tudjuk, hogy a szellemi természetek hatalma és ereje felülmúlja az emberi természetet. Ez a nagyobb hatalom, véleményünk szerint, nem függ a tehetségek különféleségétől, hanem csakis ugyanazon tehetségek többoldalúságától és a különböző körülményektől, amelyek alatt ezek működnek. Az emberi természet tökéletes földi hasonmása a szellemi természetnek, mert hisz tehetségeik ugyanazok, csakhogy az emberi természet kizárólag a földre szorítkozik és csakis addig hat el ameddig az Isten azt az emberi boldogság érdekében jónak látja. |
|
| Mi csak futó pillantást nyerünk
az isteni bölcsességről, hatalomról és jóságról.
|
A szellemi természetek között
az isteni természet a legmagasabb; és mily mérhetetlen nagy a távolság
Isten és az ő teremtményei között. Mi ennek az isteni bölcsesség-,
hatalom- és jóságnak csak szikráit vagyunk képesek felfogni és
mintegy körképben játszódnak le előttünk hatalmas munkái. De ezért
megérthetjük és el tudjuk képzelni a tökéletes emberiség dicsőségét.
(217) Ha ezt a gondolatot tisztán emlékezetünkbe véssük, képesek leszünk megérteni azt, hogy miben fog ezen emberi természetről a szellemi természetre való átváltozas megnyilvánulni. Csak magasabb feltételekre kell alkalmaznunk a tökéletes ember szellemi képességeit. Majd ha felöltöztetünk a mennyei testtel, akkor meg lesz nekünk az a terjedelmi gondolatunk és korlátolt mennyei hatalmunk is, amely ehhez a dicsőséges testhez tartozik. Az emberi ész átváltozása mennyeivé, amelyet a felszenteltek már e világon is észlelnek, a kezdete a természet átváltozásának. Nem az agyvelőnk fog csodásan átváltozni, hanem csak az akarat és az észbeli erőnk változik át.A mi akaratunk és a mi érzelmeink képezik egyéniségünket; innen van az, hogy mi akkor leszünk átváltozva és a mennyei természethez tartozóknak elismerve, amikor akaratunk és érzelmeink átváltoznak. Igaz, hogy ez csak igen csekély kezdet, de a fogamzás kezdetben mindig kicsiny, biztosítéka az egész munkának. (Eféz. 1:13, 14.) |
|
| Egy természet
átváltozás nem idézi elő az egyéniség elvesztését.
|
Sokan kérdezték, hogyan
fogjuk magunkat megismerni, ha átváltoztunk? Hogyan fogjuk tudni, hogy
mi ugyanazok a lények vagyunk, akik éltek, szenvedtek és felajánlották
magukat, hogy az örök dicsőséget elnyerjék? Ugyanazok az öntudatos
lények leszünk? Természetes, hogy igen.
“Hogy ha meghaltunk Krisztussal, hisszük hogy élni is fogunk vele”. (Rom. 6:8) Hisz emberi testünk mindennap megy át változásokon és mi még sem felejtjük el múltunkat, sem nem veszítjük el azonosságunkat.*
|
|
|
|
Ezek a gondolatok is talán
elősegítenek bennünket annak a megismerésében, hogy miképp
lehetett az Isten Fiából ember, mikor lett szellemi természete átváltoztatva
emberi természetté, és bár ő ugyanaz az egyén volt mindkét
esetben, az első esetben mégis szellem volt, a másikban pedig ember.
Minthogy a két természet egymástól el van választva és különbözik, azért mégis egyik hasonmása a másiknak, ezért ugyanaz az észbeli tehetségük van mindkettőnek. Így volt lehetséges, hogy Jézus vissza tudott emlékezni előbbi dicsőségére, amely neki volt, mikor emberré lett, amint azt szavai is bizonyítják:
E kérelme meg is lett hallgatva, mert felmagasztaltatott a szellemi lények legmagasabb fokára, az isteni természetre. |
|
| Te aki feláldoztad
magad, milyen hatásoknak veted alá magad? “… legyetek átváltozva.”
|
De, hogy ismét visszatérjünk
Pál apostol szavaira, figyeljük csak meg azt, hogy ő nem mondja
“Ne szabjátok magatokat e világhoz, de alkalmazzátok magatokat az
isteni hasonlatosságra,” hanem ő azt mondja: “Ne legyetek szabva
. . . hanem legyetek átváltozva.”
És ez jól van így kifejezve; mert mi sem nem szabjuk, sem nem változtatjuk át önmagunkat, mi vagy átengedjük magunkat annak, hogy e világi befolyás által e világhoz alkalmaztassunk, vagy átengedjük magunkat Isten akaratának, e szent akaratnak, hogy át legyünk változtatva Isten igéjének, mennyei hatalma által. Te aki már felszenteltettél, melyik befolyásnak engeded át magad? Annak az átváltozási befolyásnak, mely a jelenben az önfeláldozáshoz és szenvedéshez vezet, de a vége dicsőséges. Ha ez a befolyás alatt fejlődsz, napról-napra jobban be fogod bizonyítani, hogy mi Istennek jó, kedves és tökéletes akarata. (219) Azért tehát azok, akik mindenüket feláldozták, ne felejtsék el soha, hogy míg Istennek az igéje földi és mennyei ígéreteket tartalmaz, mégis csak ez utóbbi vonatkozik mi reánk. A mi kincseink a mennyországban vannak; legyünk azon, hogy szívünk is mindig ott legyen. Mi nem csak a szellemi természetre vagyunk meghíva, hanem a legmagasabb szellemi természetre, az isteni természetre, mely “annyival méltóságosabb lett az angyaloknál”. (2. Pét. 1:4. Zsid. 1:4) |
|
 |
Ez a mennyei meghívás
csakis az Evangéliumi korra szorítkozik, soha ezelőtt nem volt, és
ez a korszak végével ismét meg fog szűnni. Egy földi meghívás
előzte meg ezt a mennyei meghívást, de ezt nem értették meg
teljesen és nekünk mondva van, hogy eza földi meghívás folytatódni
fog az Evangéliumi kor után is.
Élet (azok részére, akik mint emberi lények helyreállítattak) és halhatatlanság (az a jutalom, amelyért a Krisztus teste fut), mely világosságra hozatott ebben a korszakban. (2. Tim. 1:10.) Mindkettő, az emberi és szellemi természet is, dicsőséges lesz tökéletességében, de egymástól különböző és elvált. Isten gyönyörű változatosságú befejezett dicsőséges munkájának nem lesz jelentéktelen tulajdonsága, mégis csodálatosan összhangban lesz mindennel, élőkkel és élettelenekkel—ezek összahangban lesznek egymással és Istennel. |
 |
|
||||
